Közélet

„Fideszes oligarcha jelentkezését várjuk egy nyolcmilliárdos állami hitelre!”

Schmuck-Erzsebet(210x140).jpg (Array)
Schmuck-Erzsebet(210x140).jpg (Array)
Nem apróhirdetés, pártközlemény.

A kormány  2015-ben először 11 milliárddal, majd év végén újabb 20 milliárd forinttal emelte meg a Magyar Export-Import Bank Zrt. tőkéjét. Az LMP szerint a 31 milliárdos tőkeinjekció fedezte az Andy Vajna médiabefektetéseihez, illetve Garancsi István ingatlanvásárlásaihoz nyújtott hiteleket. A párt szerint megalapozottan tett mindkét esetben hűtlen kezelés miatt feljelentést, az ügyészségnek meg kell indítani az ügyben a nyomozást.

A közérdeket nem szolgáló két ügylet hitelezése az állami tulajdonú Eximbanknak összesen 23 milliárd forintjába került, vagyis maradt 8 milliárd – tudatta Schmuck Erzsébebet, aki ironikusan jelezte, hogy pártja arra még várja egy oligarcha jelentkezését.

A frakcióvezető-helyettes szerint Vajna és Garancsi üzleteihez olyan maradványösszeget vontak el a költségvetésből, amit eredetileg lakástámogatásra kellett volna fordítani. Schmuck szerint ezzel a kormány bizonyította, hogy a Fidesz gazdasági hátországának támogatása fontosabb cél az adófizetők támogatásánál és joggal lehet attól tartani, hogy ez csak a kezdet, a kormány ezt követően is állami bankokon keresztül pénzeli az oligarchaháborút.

Ennek elkerülésére az lenne a leghatékonyabb eszköz, ha az Országgyűlés elfogadná az LMP törvénymódosítási-javaslatát, amely szerint a banktitok nem terjedne ki közpénzből gazdálkodó, állami tulajdonú bankokra – írta a frakcióvezető-helyettes.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik