Élet-Stílus

Megszépül Budapest legrégebbi bevásárlóközpontja

A Flórián téren lévő áruházat 1976. július 1-je óta használhatja a nagyközönség.

A Lakóterv építészmérnöke, Törőcsik Sándor által tervezett épület Budapest legrégebbi bevásárlóközpontja. A 19 ezer négyzetméteres komplexum, ami a tervek szerint egyrészről az óbudai lakótelep lakóit szolgálta ki, másrészt tehermentesítette a belvárosi üzleteket, végül 1976. július 1-jén nyitotta meg kapuit.

Az áruház különlegessége – amellett, hogy a korszak nagy állami vállalatai, mint a Röltex, az Ofotért és a Gelka, árultak benne – az volt, hogy az áruszállítást egy föld alatti alagúttal oldották meg. Sőt, megnyitóján még légkondicionálás is volt.

Megszépül idén – Forrás: hg.hu

Azóta sok minden változott, az üzletközpont környezetében is, csak az épület nem. Átadása óta 2005-ben újították fel először, ám belső terei továbbra is az eredeti hangulatot árasztják. A becslések szerint elsősorban a környező lakótelepről járnak ide vásárolni, naponta átlagban 15 ezren.

A 2005-ös felújítás és a 2007-es tűz után most újra ráncfelvarráson esik keresztül az épület. A Budapest Butik blog szerint az épület hamarosan a megkopott narancssárga helyett piros színben pompázik majd.

Nézzen képeket a szépülő áruházról, ide kattintva.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik