Pénzügy

Január végére készülhetnek a csokosok

Előreláthatólag a 10+10 millió forintos támogatást 7-8 pénzintézet folyósítja január végétől.

A részletkérdésekben még folynak az egyeztetések. Ezek lezárását, és a feladatra való saját felkészülésüket követően tudják majd a bankok fogadni az igénylőket – közölte a Bankmonitor alapító-ügyvezetője, Sándorfi Balázs az M1 műsorában.

Előreláthatólag a 10+10 millió forintos támogatást 7-8 pénzintézet folyósítja. Ezek lefedik a magyarországi bankpiac 80-85 százalékát, de a kör még bővülhet – jegyezte meg az ügyvezető.

Sándorfi Balázs szerint nem fordul elő sehol a világon, hogy kihirdetnek egy rendelkezést, és bankok már 4-5 nap múlva tudják kínálni az új terméket ügyfeleiknek. A részletek egyeztetése időigényes, a nyitott kérdéseket szakszerűen le kell zárni, az új feladatra megfelelően fel kell készülni.

A 10+10 millió forintos csok igénylése a múlt évhez hasonlóan maximum 30 ezer forintba kerülhet az ügyfeleknek.

A támogatásból Budapesten jelenleg egy új építésű 75 négyzetméteres lakás árának fele, vidéken, például Debrecenben pedig ugyanekkora lakás mintegy kétharmada finanszírozható.

Emlékeztetett arra, hogy a támogatást azok a házaspárok kaphatják meg, akik vállalnak három gyermeket, vagy már van három gyermekük. Emellett az utóbbi esetben a házaspár egyik tagjának negyven év alattinak kell lennie. Abban az esetben, amikor már van három gyerek a családban, mindkét szülő életkora 40 év felett is lehet.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik