Forma-1

Százados különbségek az élmezőnyben a második szabadedzésen

Nico Rosberg (nico rosberg, )
Nico Rosberg (nico rosberg, )

Az Ausztrál Nagydíjat megnyerő Nico Rosberg nyert a Malajziai Nagydíj második szabadedzését, de csak századok választották el a második Kimi Raikönnen és a harmadik Sebastien Vetteltől. Az első és a hatodik helyezett között bő két tized volt csak a különbség.

Úgy folytatódott a második tréning Sepangban, ahol az első befejeződött. Grosjean érkezett először a pályára, majd nem sokkal később Chilton máris elvesztette uralmát a Marussia felett, és a pálya szélére sodródott. Ezt követően Jean-Éric Vergne is megpördült, bár ő folytatni tudta az edzést.

Előbb Bottas vette át az addig vezető Hülkenbergtől az első helyet, majd Alonso állt az élre. Fél óra után sokan közepes keverékekre cserélte a kemény gumikat.

Fotó: Europress fotóügynökség

A váltással Nico Rosberg rögtön az élre tudott ugrani, tőle nem sokkal elmaradva Kimi Raikkönen a második helyet szerezte meg, az idei szezonban eddig gyengélkedő Sebastian Vettel a harmadik pozícióra autózta magát.

A Lotus ezt a tréninget sem úszta meg probléma nélkül, Grosjean bő negyed órával a vége előtt a pálya szélére húzódott váltóprobléma miatt, míg Maldonado részt sem vett az edzésen, elfüstölő autóját nem tudták megjavítani.

Eredmények – Malajziai Nagydíj, 2. szabadedzés

1. Nico Rosberg (német, Mercedes) 1:39.909 perc
2. Kimi Räikkönen (finn, Ferrari) 1:39.944  
3. Sebastian Vettel (német, Red Bull) 1:39.970  
4. Lewis Hamilton (brit, Mercedes) 1:40.051  
5. Fernando Alonso (spanyol, Ferrari) 1:40.103  
6. Felipe Massa (brazil, Williams) 1:40.112

Ajánlott videó

Olvasói sztorik