Forma-1

Fernando Alonso ritkán ilyen mosolygós

fernando alonso (fernando alonso, )
fernando alonso (fernando alonso, )

A spanyol versenyző szerint óriási tett az, hogy a számára kaotikus időmérőn megszerezte a negyedik rajtkockát.

Fernando Alonso, a Forma-1-ben szereplő Ferrari spanyol pilótája a negyedik rajthelyet szerezte meg szombaton a Malajziai Nagydíj időmérőjén. Tette mindezt úgy, hogy a Q2-ben a négyes kanyarban nem értették meg egymást a Toro Rosso újoncával, Danyiil Kvjattal, a kétszeres világbajnok autójának bal oldala pedig megsérült. A rövid ideig tartó piros zászló időszak ugyanakkor elegendőnek bizonyult a Ferrarinak arra, hogy megjavítsa Alonso versenygépét, a spanyol pedig visszatérhetett az sepangi aszfaltra.

„Elégedett vagyok a kvalifikációval – azt hiszem, karrierem során ez a legnagyobb mosoly, amit tőlem láthatnak egy negyedik hely után. Kaotikus volt az időmérő, főleg a vége, a már sérült autóval. A jobbos kanyarokban egy ujjal is tudtam kanyarokban, a balosokkal pedig két kézzel sem. Mindez az esős körülményekkel kiegészítve nem tette könnyűvé a vezetést. A lényeg, hogy összeraktuk az autót, vissza tudtunk menni a pályára és szereztünk egy negyedik rajtkockát. Ennek örülnünk kell” – idézi az Autosport Alonsót.


Fernando Alonso Ausztráliában épp a negyedik helyért járó pontszámot kapta
Fotó: Europress Fotóügynökség

A 32 esztendős spanyol szerint szerencsétlen szituáció volt a baleset, de úgy véli, Kvjat a kelleténél agresszívabb volt.

„Rosszkor, rossz helyen voltunk. Az igazság az, hogy nem láttam őt, bekanyarodtam és már csak az ütközést éreztem. Nem láttam még a visszajátszásokat, így nem tudom, honnan érkezett, vagy esetleg későn fékezett és azért történt mindez. Ugyanakkor meglepett, hogy ilyen körülmények közt ilyen támadásra vállalkozott.”

A 19 esztendős orosz, aki a szezonnyitó Ausztrál Nagydíjon minden idők legfiatalabb pontszerzője volt a Forma-1-ben, rövidre zárta mondandóját az esettel kapcsolatban:

„Már megbeszéltük, nem értettük meg egymást. Nagyon egyszerű: azt hittem már megelőzött. A lényeg, hogy mindenki rendben van” – mondta a vasárnapi versenyen a 11. helyről induló Kvjat.

Videó – A baleset:

Ajánlott videó

Olvasói sztorik