Pályán kívül

Ronaldinho: most pihenek, aztán még focizok egy kicsit

A brazil zseni Kuvaitban adott interjút a Marcanak, amiben nagyjából három dologról beszélt: Messi, Neymar, Cristiano Ronaldo. Meg egy kicsit magáról is. Még focizna, de nem tudja, hol.

A mindig mosolygós brazil alig két és fél hónap után távozott a Fluminensétől, azóta csak találgatások keringenek, hol folytathatja Ronaldinho. Talán Svájcban és akkor magyar csapattársa is lehet.

Most Kuvaitban adott interjút a spanyol Marcanak, jótékonysági meccseken lépett pályára. Januárban még lesz két meccse a Florida Kupán, aztán pihen egy kicsit. „Folytatni akarom egy rövid szünet után, de még nem döntöttem el, hol. Vannak ajánlataim Európából, Amerikából és Dubajból is.”

Messiről azt mondta, örül, hogy mellette lehetett, amikor elindult a karrierje, de soha nem tekintett magára úgy, mint aki tanítója volt az argentinnak.

Neymarral kapcsolatban pedig úgy fogalmazott, „ő az örökösöm, a brazil válogatott elsőszámú vezére lehet még hosszú éveken át.”

Ronaldinho nyert már Aranylabdát, 2005-ben, karrierje csúcsán, így bennfentesként tippelhette volna meg, ki nyeri idén, január 11-én a díjat. „Mindhárman, Ronaldo, Messi és Neymar is megérdemelnék, nagyszerű játékosok, de nem tudom, ki nyeri idén.”

A Messi – Ronaldo rivalizálásról azt mondta, ez csak jót tesz a spanyol ligának, így mindketten egyre jobbak és jobbak lesznek. „Bár Messi magasabb szinten űzi a labdarúgást.”

(Marca)

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik