Ahogy beszámoltunk róla, a hétvégi Szingapúri Nagydíjtól beszüntették a rádiózást a Forma-1-ben. A szakértők persze rögtön elkezdték találgatni, melyik pilótának mit jelenthet ez. Kinek előny, kinek hátrány az, hogy a versenyzők magukra lesznek utalva a menet közben elvégezhető beállítások, például a fékerőelosztás, a motorüzemmódok, stb. terén?
Forrás: europress
Különösen érdekes mindez a világbajnoki címért csapaton belül is ádáz közdelmet folytató Mercedes istálló két pilótája esetében. Gary Anderson, a Jordan egykori technikai igazgatója, az Autosport.com jelenlegi szakértője úgy látja, a változás Nico Rosbergnek kedvez.
„A rádiózások alapján úgy érzem, Lewisnak rendre több biztatásra van szüksége a versenymérnökétől, mint Nicónak. Hamilton ösztönösebb pilóta, jobbak a veleszületett képességei, Rosberg ellenben többet dolgozik együtt a mérnökeivel, felkészültebb az autója viselkedése tekintetében, így jobban kezeli a váratlan beállítási szituációkat” – fogalmazott Anderson.
A szakértő szerint Hamilton mellett mindössze az szól, hogy már háromszor is – 2007, 2008, 2010 – állt kiélezett harcban a világbajnoki címért, míg Rosberg most először.
Mit lehet és mit nem e hétvégétől?
LEHET
- Visszajelzés a pilótának az üzenet tudomásul vételéről.
- Saját köridő, részidő.
- Rivális körideje.
- A pilóta előtt haladó távolsága edzésen és versenyen.
- „Gyorsíts!”, „Most kell belehúzni!”, „XY a valós ellenfeled” – ilyen típusú utasítások.
- A forgalomra való figyelmeztetés edzésen és versenyen.
- Az elöl haladók távolsága időmérőn, hogy a lehető legjobb legyen a mért kör időzítése.
- Figyelmeztetés defekt miatt.
- A gumitípus kiválasztása kerékcsere előtt.
- Hány kört tett meg másik pilóta egy gumikeveréken.
- A riválisok gumikeverékei.
- Rivális autójának problémája.
- Rivális lehetséges stratégiája.
- Zászlós figyelmeztetések, biztonsági autó bevetése, egyéb küldő hatásokra való figyelmeztetés.
NEM LEHET
- Rivális részideje, annak taglalása, hol gyorsabb vagy lassabb.
- A motor beállításainak állítása, újraindítás.
- Váltó beállításainak módosítása.
- Az elektromos energia tárolójának állítása, felhasználható energiaszint módosítása.
- Az üzemanyag-áramlás mértéke – kivéve, ha a versenyigazgató külön kéri.
- Az üzemanyaggal való spórolás mértéke.
- Differenciál beállításai.
- A rajtprogram és a kuplung pozíciója rajtnál és boxkiállásnál.
- Kuplung beállításai, többek között az erőátviteli pont meghatározása.
- Rajt előtt a gumik felhevítése.
- Fékek, fékerőelosztás beállítása.
- Autó alapbeállításainak módosítása – kivéve, ha egyértelmű és súlyos gond van az autóval.
- Válasz a pilóta technikai jellegű kérdésére (például: „Jó motorbeállítást használok?”).
- Minden olyan üzenet, ami kódolt információnak tűnhet.
TILTÓLISTÁN
- A váltóáttétel beállításai.
- A gumik nyomása és hőmérséklete.
- A váltó kopásának mértéke, hőmérséklete.