Belföld

Céggé alakul a HungaroControl

Az év végéig gazdasági társasággá alakítják a költségvetési intézményként működő HungaroControl Magyar Légiforgalmi Szolgálatot (HC) – jelentette be csütörtökön Mudra István igazgató, amikor elhelyezték a 2,4 milliárd forintból építendő, saját forrásból finanszírozott központi blokk alapkövét. A szolgálat tavaly 13 milliárd forintból gazdálkodott, mérsékelten emelte az útvonal-használati díjakat, nehogy elriassza a légicégeket.

Átvilágítják és kereskedelmi alapokra helyezik a tavaly januártól működő, 700 fős HungaroControlt – írja a Világgazdaság. Még kérdéses a társasági forma, a szakértők állami tulajdonú közhasznú társaságra (kht.) számítanak. Ez már piaci szereplőként tárgyalhat partnereivel, s jobban képviselheti a hazai érdekeket a térség légiirányítási rendszerében (CEATS).

Hangyál Gyula légiforgalmi igazgatóhelyettestől megtudtuk, hogy a következő 3-4 évben 4-6 milliárd forintnyi műszaki fejlesztést terveznek, ebből 1,5 milliárd forintot az idén költenek el. Új radarokat állítanak szolgálatba, korszerűsítik a ferihegyi irányítótorony kommunikációs rendszerét, és lecserélik a légiirányítás nagyméretű kijelzőit. Még nem dőlt el, hogy megtart-ja-e a HC a repülők le- és felszállási résidejének kiosztási jogát. Esetleg önálló egységet hoznak létre, de ha nem, akkor is megfelelnek az uniós előírásoknak.

A HC tavaly januártól nyújt komplex légiszolgáltatásokat Magyarországon. Elődje, az LRI is hat telephelyen működött, de ezen változtattak. Először EIB-hitelből, állami támogatásból és saját forrásból fölépítették az ANS–I-es alközpontot, de az integrált szolgáltatások összevonásához és a magasabb színvonalú, biztonságos üzemeléshez ennél jóval nagyobb székházra és irányító központra van szükség. Az ANS–II-es épület 11 ezer négyzetméteres lesz, valószínűleg az idei utolsó negyedévben adják át. A kivitelező a közbeszerzésen győztes MASZER Rt.–Középületépítő Rt. alkotta mérnöki iroda.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik