Belföld

Üzent a szegedi plébános a “ragadós kezű testvéreknek”

Rendesen pórul jártak a lopással, bár a templomnak is hiányozni fog a vaskos persely.

Fényes nappal, két mise közt lopták el ismeretlenek a szegedi fogadalmi templomból az egyik perselyt – írja a Délmagyar. A lap szerint a 120 centi magas és 20 kilós, biztonsági zárral zárt perselyt két éve csináltatta a plébánia. Épp azért volt rá szükség, mert a régi perselyeket feltörték és szétlopták.

December 25-én a déli és délutáni mise között történhetett a cselekmény, aznap egész nap nyitva volt a templom – mondta Kondé Lajos plébános. Hozzátette:

A fél egyes mise után kiürítettük a perselyt, így a tolvajok üres kézzel távoztak. Munkatársaim a délutáni mise kezdetekor már csak a szekrény hűlt helyét találták.

Feljelentést nem tettek, de csattanós válaszként kitettek egy kinyomtatott üzenetet, amiben emléket állítanak a perselynek, aminek a pontos paramétereit is odaírták. A végén ezt üzenik:

Kedves Ragadós Kezű Testvéreink!

Sajnáljuk, hogy csalódást okoztunk nektek, hiszen üres persellyel kellett dolgoznotok.

Tisztelettel:

Azok a szegények, öregek, nehéz helyzetben lévők, akiket szerettetek volna megkárosítani.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik