Foci

Egervári Sándor veszi át a Diósgyőr irányítását

A válogatott korábbi kapitányát nevezték ki a Diósgyőr labdarúgócsapatának vezetőedzőjévé.

A 65 esztendős szakember hasonló megbízatásban korábban – az MTK és a Dunaferr élén – összesen három bajnokságot nyert, az U20-as válogatottat világbajnoki bronzéremig vezette 2009-ben, a felnőttválogatott szövetségi kapitányaként pedig 62 százalékos mutatóval dolgozott 2010 és 2013 között – emlékeztet a diósgyőri klub honlapján olvasható keddi közlemény.

Egervári elődje, a júniusban kinevezett Bekő Balázs két hete távozott, miután a DVTK várakozáson alul teljesített: 19 bajnoki mérkőzésen csak ötször nyert, s a kilencedik helyről várja a tavaszi folytatást.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik