Közélet

Lehet más a banktitok, Vajna miatt még törvényt is módosítanának

Az LMP kezdeményezi, hogy az állami bankok hiteleit ne védje a banktitok.

Schmuck Erzsébet és Schiffer András hétfőn nyújtotta be az előterjesztést a parlamentnek. Az LMP a hitelintézetekről és a pénzügyi vállalkozásokról szóló törvényt kiegészítené néhány olyan paragrafussal, amely szűkítené a banktitok fogalmát az állami tulajdonú hitelintézeteknél. Az ellenzéki párt régóta hangoztatja, hogy erre a közpénzből működő, klasszikus magánbanki hitelezést nem folytató hitelintézetek átláthatósága miatt van szükség.

Az MFB vagy az Eximbank ugyanis nem magánvállalkozás, még csak nem is kereskedelmi bank, így esetükben a közpénzek ellenőrizhetősége érdekében az állampolgároknak joguk van tudni, hogy a milliárdokkal gazdálkodó MFB mondjuk hogyan kezeli, kinek és mennyiért adja el az állami cégek bedőlt hiteleit, avagy az Eximbank miként segíti Andy Vajna médiaügyleteit.

Az LMP korábban jelezte, nem ismeri el, hogy a nem klasszikus kereskedelmi tevékenységet végző állami bankok ügyleteire banktitok vonatkozzon.  Néhány napja – a javaslatot Schmuck Erzsébettel együtt jegyző – Schiffer András közölte, pártja feljelentést tesz ismeretlen tettes ellen hivatali visszaélés és hűtlen kezelés gyanúja miatt, miután sajtóhírek szerint az Eximbank 6,72 milliárd forintos hitelt adott Andrew G. Vajna cégének az TV2-csoport felvásárlásához.  Az LMP társelnöke akkor azt mondta, nem lehet a bank célja, hogy egy “kormányközeli offshore-lovagot kitömjenek hitelekkel”. Offshore lovagoknak sem az államigazgatásban, sem a közpénzek környékén nincs helyük. Schiffer akkor közölte, az ügylethez saját forrásként felhasznált 2,5 milliárd forint is “vélhetően a magyar adófizetők pénzéből van”, hiszen Vajna a szerencsejáték-biznisszel egy 3 milliárd forintos ajándékot kapott “az országot kormányzó barátaitól”.

Most Schmuck Erzsébet arra is emlékeztetett, hogy a “Fidesz-közeli kaszinómogulnak” adott hitelt a banktitokra hivatkozva a kormány hetekig titkolta. Hozzátette: ugyancsak ilyen módon nyújtott hitelt az “offshore lovagnak” a szintén állami tulajdonú MKB is, ily módon közpénzek útja válik rajta keresztül követhetetlenné. Schmuck Erzsébet az MTI-nek elfogadhatatlannak nevezte, hogy az állam arra használja az állami bankokat, hogy feltőkésítse a hozzá közel álló nagyvállalkozókat és növelje a médiabirodalmát. Az LMP szerint nem tartható, hogy banktitokra hivatkozva milliárdokat lehessen folyatni a Fidesz gazdasági hátországának – jelentette ki Schmuck Erzsébet.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik