Közélet

Eldőlt, nem lesz magyar iskola Besztercén

Antal Attila, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) besztercei önkormányzati képviselője a portálnak elmondta: a testület több hónapi halasztás után december 23-án hozta meg az elutasító döntést. A besztercei önkormányzat májusban már egyszer megszavazott egy határozatot a magyar iskola létrehozásáról, de az oktatási minisztérium formai hibákat talált a határozat szövegében, és ezek kijavítását kérte.

Antal Attila szerint a karácsony előtti elutasításban az is közrejátszott, hogy időközben más rendeltetése lett annak az ingatlannak, amelyet az önkormányzat a magyar iskola számára akart bérelni. Ezért az újabb ügymenetben az Andrei Muresanu Főgimnázium egyik épületét nevezték meg az önálló magyar iskola helyszínéül. Ezt a javaslatot mind az iskola vezető tanácsa, mind a tanfelügyelőség elutasította.

“Míg nem lesz egy megfelelő, rendelkezésre álló üres iskolaépület, addig várat magára egy különálló magyar iskola léte Besztercén” – idézte Antal Attilát a Maszol.ro portál.

Az észak-erdélyi városban jelenleg az Andrei Muresanu Főgimnáziumban működik magyar tagozat évfolyamonként két-két magyar osztállyal. A városban hat, a megyében öt százalékos a magyarság aránya. Beszterce megyében Bethlenben (Beclean) működik még magyar tagozattal is rendelkező gimnázium.

(Maszol, MTI)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik