Sport

Vízilabda: a nők márciusban, a fiúk áprilisban kvalifikálhatnak az olimpiára

A vízilabdázók olimpiai pótselejtezőjét a nőknél márciusban Hollandiában, a férfiaknál áprilisban Olaszországban rendezik meg - tudatta honlapján a hazai sportági szövetség.

A tavaszi tornákon már nem kell indulniuk a magyar válogatottakat is felvonultató januári, belgrádi Európa-bajnokság győzteseinek, mivel a kontinenselső mindkét nem esetében egyenes ágon jut ki Rióba.

A kvalifikációt a nőknél a hollandiai Gouda rendezi március 21. és 28. között.

A torna sorsolását január 23-án, Belgrádban az Eb alatt tartják meg, addigra kiderül, hogy mely válogatottak jogosultak a részvételre, és mely nemzeti csapatok kívánnak is élni az indulás jogával a pótselejtezőn.

Európából öt nemzet szerepelhet a goudai rendezvényen. Ázsiából egy hely várhatóan felszabadul, így Európából újabb csapat érkezhet a pótselejtezőre, amelyről négy nemzet kvalifikálja magát a riói olimpiára – írta a honlap.

A férfiaknál Triesztben lesz a torna április 3. és 10. között.

A sorsolást szintén január 23-án tartják Belgrádban. A kiírás értelmében az erősebb nemnél Európából öt ország vehet részt a pótselejtezőn, de várhatóan még egy helyet kap a kontinens, mert Óceániából nem lesz induló. Az itáliai pótselejtezőről négy válogatott szerez kvalifikációt a jövő nyári ötkarikás játékokra.

Az olimpia vízilabdás mezőnye:

nők, összesen nyolc csapat:
rendező ország: egy kvóta – BRAZÍLIA
a belgrádi Európa-bajnokság győztese: egy kvóta
az ázsiai kontinens legjobbja: egy kvóta
Óceánia legjobbja: egy kvóta
a hollandiai kvalifikációs torna továbbjutói: négy kvóta

férfiak, összesen 12 csapat:
rendező ország: egy kvóta – BRAZÍLIA
a 2015-ös Világliga-győztes: egy kvóta – SZERBIA
a 2015-ös kazanyi világbajnokság két kvótaszerzője: HORVÁTORSZÁG, GÖRÖGORSZÁG
a 2015-ös Pánamerikai Játékok győztese: egy kvóta – EGYESÜLT ÁLLAMOK
a 2016-os belgrádi Európa-bajnokság győztese: egy kvóta
az ázsiai kontinens legjobbja: JAPÁN
Óceánia legjobbja: egy kvóta
az olaszországi kvalifikációs torna legjobbjai: négy kvóta

Ajánlott videó

Olvasói sztorik