Light

Erdő Péter: a háborúnak a gyerekek a legkiszolgáltatottabbak

Mindenkiben felismerhetjük Jézust, akivel életünk során találkozunk – hangzott el az éjféli szentmisén a Bazilikában.

Jézus a várva várt szabadító, aki minket is megszabadít fáradtságunktól, önzésünktől és attól a félelemtől, hogy értelmetlen és hiábavaló az életünk – mondta Erdő Péter a zsúfolásig megtelt Szent István-bazilikában, a karácsonyi éjféli szentmisén.

Jézus születésének titka elárulja az ember hivatását – „arra születünk, hogy mi is bekapcsolódjunk az isteni élet és szeretet közösségébe”, mondta a bíboros-érsek. Felismerhetjük és szerethetjük Jézust minden gyermekben, minden magányos, beteg, szegény emberben és mindenkiben, akivel életünk során találkozunk – hangzott el.

„Beteltek a napok”, amikor Máriának szülnie kellett – ez az evangéliumi kijelentés egyszerű szófordulatnak hangzik, de a hívő hagyomány mélyebb értelmet talált benne: a gondviselő Isten a világ kezdetétől meghatározta az időt, amikor emberként meg akart születni, mondta Erdő Péter. Az éjféli születés hagyományára emlékezünk azzal, hogy karácsonykor évről évre éjféli szentmisét tartunk – tette hozzá.

Erdő Péter emlékeztetett arra: nem véletlen, hogy az Üdvözítő béke idején akart megszületni. A béke mindenkinek kell ahhoz, hogy megvalósítsa mindazt, amiért Isten teremtette, a háborúnak azonban a védtelen gyermekek a legkiszolgáltatottabbak. „Gondoljunk hát karácsony éjszakáján azokra a gyerekekre, akik kénytelenek voltak szüleikkel együtt elmenekülni otthonaikból a háborúk és üldözések elől, és menekülttáborokban fagyoskodnak” – kérte a bíboros. (MTI)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik