Belföld

Unatkoztak, ezért zúztak a debreceni tinik

bolcsode(210x140).jpg (Array)
bolcsode(210x140).jpg (Array)
Egy bölcsőde játékait zúzták össze október óta többször, elég tetemes kárt okozva. Unalmukban csinálták a vallomásuk szerint.

Legalább félmillió forint a kár a debreceni, Honvéd utcai bölcsődében, ahol október óta többször törtek össze játékokat – írja a Dehír. A helyi hírportál szerint elfogták a tetteseket, két 14 éves tini ismerte be, hogy tört-zúzott az udvaron.

Legutóbb hétfőn kora este jutottak be úgy, hogy berúgták az intézmény kapuját. Ekkor szétvertek egy faházat, megrongálták a kerti zuhanyzókat, összetörték a lámpaburákat és felborítottak egy csúszdát. Ez valószínűleg zajjal járhatott, valaki beszólt a rendőröknek, akik kimentek a helyszínre és elfogták a fiatalokat.

Előállították és kihallgatták őket, beismerték az elkövetést. A gyanú ellenük garázdaság (akár két év szabadságvesztést is kaphatnak), szabadlábon védekezhetnek.

Dobó Dénes megyei rendőrszóvivő szerint vallomásukban azt mondták, unatkoztak, ezért zúztak, jó ötletnek tűnt összetörni a játékokat. Azt nem tudja a bölcsőde vezetője, Polgárdi Ferencné, vajon a korábbi támadásokat is ezek a fiatalok követték-e el. Szerinte félmillió forint lehet a kár, ebből csak a faház 80-100 ezer forintot ér.

Képünk illusztráció, a rongálásról készült fotókat itt találja.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik