Forma-1

Monzában is lehet F-csatorna a McLarenen

Pedig a wokingiak a hét korábbi felében azt mondták, hogy Olaszországban nem használják.

Jonathan Neale, a McLaren vezérigazgatója az Autosport.com-nak elmondta, a csapat a Belga Nagydíjon azért még megfigyeli az F-csatornát, ezt követően dönt arról, hogy Monzában is bevetésre kerül-e.

„Megvan rá a lehetőségünk, hogy azzal, vagy anélkül versenyezzünk Monzában, most a megfigyeléssel törődünk. Megnézzük, mire leszünk képesek Spában, és majd a jövő héten hozzuk meg a végleges döntést” – idézi a Forma-1-es portál Neale szavait.

Mint ismert, a hétvégén ismét felbőgnek a motorok, az augusztus 1-jeii Magyar Nagydíjat követő közel egy hónapos szünet után Belgiumba látogat a száguldó cirkusz mezőnye.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik