Élet-Stílus

Két-két foggal születtek az indiai ikerlányok

Az orvosokat is meglepte az eset. Azt mondják, 3500 születésből mindössze egyszer fordul elő ilyesmi.

Néhány nappal azután, hogy világra jöttek, a kétpetéjű indiai ikerlányokat fogorvoshoz vitték a szüleik: attól féltek ugyanis, hogy az idő előtt kibújt fogak problémát, vagy, ami még rosszabb, veszélyt jelenthetnek majd gyermekeikre. És a szülők félelme nem volt alaptalan.

A lányok kezelőorvosa nagyon meglepődött a gyerekeket vizsgálva. Azt mondja, praxisa során még nem találkozott hasonlóval, de a kollégái sem. Hozzátette, 3500 születésből mindössze egyszer fordul elő, hogy az újszülött már kibújt tejfoggal jöjjön a világra.

Kép forrása: bmj
Kép forrása: bmj

Az orvos elmondta azt is, a szülők aggodalma a fogak veszélyességét illetően nem teljesen alaptalan: megsérthetik a babák nyelvét, de az édesanyát is szoptatás közben, ráadásul akadályozhatják a táplálékfelvételt. Emellett oda kell figyelni arra is, hogy ha kiesnek, a fogak növelhetik a babák fulladásának esélyét is.

A vizsgálatot követően az orvos végül úgy döntött, maradhatnak a fogak. Mivel az anya nem panaszkodott sérülésre, és a lányok súlya is szépen gyarapodott, nem látta okát, hogy eltávolítsa a fogakat. Ennek ellenére, nyomatékosan kérte a szülőket, hogy figyeljenek gyermekeikre és ha bármi változást érzékelnek, vigyék őket vissza.

 

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik