Balatonalmádi dimbes-dombos mellékutcáin kanyarogva érkezünk Tasi Mónikáék otthonához. A fiatalasszony köntösben vár minket a kapuban. A házig sok-sok lépcső vezet lefelé. mÓNIKA Lassan lépeget. A város szépségét adó szintkülönbségek őt mozgásképtelenné tették.
Nem tudok sehova kimozdulni, csak ha visznek. Ezeket az emelkedőket már nem bírom.
Nagy a ház, de csak egyharmada lakható. A három szintből egy pince és kazán, egy pedig félkész. A nagypapa építette, eredetileg úgy tervezte, hogy a fia és a lánya is ott fog élni. Most rajta kívül csak a fia lakik ott feleségével, Mónikával és kisfiúkkal, Rikivel.
Jocó, az apa épp óvodába készül a gyerekért, a tervezettnél korábban, ezért Móni odatelefonál. Tüzelő szállításáról is szó esik. Utóbb magyarázza:
Riki ovistársainak szülei gyűjtöttek nekünk fára 30 ezer forintot, mert hallották korábban, hogy problémánk volt.
Azt meséli, még októberben a megtakarított 130 ezer forintjukból vettek tüzelőt, de az kevés egész télre, az új szállítmány viszont sokáig húzódott. Kétszer is be akarták csapni, de mindkétszer lebuktak a bűnözők, mielőtt ő pénzt adott volna nekik. Nemrég azonban végre sikerült vennie egy jó adag fát, 84 ezer forintért. Az is adományból van, mert a korábban egyszerre 3-4 munkahelyen is dolgozó fiatalasszony megbetegedett. Szeptember óta a gyereket sem tudja egyedül ellátni, sőt néha magát sem, ezért a férjének is szüneteltetnie kell a munkát.
Móninak három szakmája van: szakács, szövő-fonó és bőrdíszműves. Büszke erre és hálás ezért az intézetnek, ahol felnőtt.
Három évesen elvettek a szüleimtől, mert nem úgy álltak anyagilag, ahogy a gyám várta. De én szerettem az intézetet. És a szüleimmel is tartottam a kapcsolatot, amíg éltek.
Nem akar újra kemót
Móni hirtelen gyógyszerekért nyúl.
Majdnem elfelejtettem. Van pár tabletta, amit be kell vennem. Az egyik táplálék kiegészítőből naponta 30-at kell kettesével. Így aztán gyorsan fogy. A 9 ezer forintos doboz egy hétre elég csak.
Februárban kezdődött a rémálom erős hasi fájdalommal és egy veszprémi orvosnál folytatódott:
Az valami horror volt. Minden érzéstelenítés nélkül ledugott a torkomon egy csövet, majd kirántotta és közölte, hogy hasnyálmirigyrákom van, nem tud velem mit kezdeni.
Ezek után este vért hányt és bevitték az ügyeletre, onnan egy pesti kórházba irányították. Ott már dupla kábítással vizsgálták és bár ugyanazt állapították meg, a doktor részletese átbeszélte vele, mi vár rá.
Három daganatából kettőt lézerrel eltávolítottak, a harmadik viszont éren van, ahhoz csak úgy férnek hozzá biztonsággal, ha felvágják a hasát. A pontos hely meghatározásához elvégeztek még pár vizsgálatot. A CT eredménye ijesztő volt.
Sokkot kaptam, amikor az orvos mondta, hogy a tüdőm csurig van daganatokkal. Januárban vizsgálják ki, rosszindulatú-e. Ha van áttét, akkor biztosan nem kérek kemot, sugarat. Ahhoz, hogy két hónappal meghosszabbítsák az életem? Leginkább a szenvedésem. Ha azt mondják, nincs áttét és a kezelés megmenthet, akkor persze vállalom a vele járó kínt.
Móninak már van tapasztalata ezekben a rettegett kezelésekben. Gége- és szájrákja volt 11 éve.
Az összes hajam és fogam kihullott. 10-10 nagy dózisú sugarat és kemót vettem föl. Nem akarom azt még egyszer átélni.
Két műtétig még dolgozott
Betoppan egy eleven 5 és fél éves kisfiú. Nem illetődik meg az idegenektől, azonnal szóba elegyedik velünk. Rögtön kiszúrja, hogy új dobozok vannak a szobában. A menekültek támogatására létrejött Segítsünk együtt csoporttól érkezett tartós élelem mellett megtalálja a neki szánt ruhákat és plüssállatokat, a szoba közepére szórva vizsgálja azokat. Egy postán küldött dobozból pedig műanyag játékok kerülnek elő. Egy kalózhajó különösen felajzza:
Ilyet még nem láttál, ugye? Nézd!
Izgatottan, ujjait összedörzsölve nézegeti körbe-körbe új szerzeményét és részletesen elemzi, mi micsoda, hogy néz ki. Amíg záporozó kérdéseit apja igyekszik megválaszolni, anyja arról beszél, hogy persze a gyerek kicsi még hogy részleteket tudjon, de azt nem lehet eltitkolni előle, hogy baj van:
Olyan aranyos volt, a múltkor, az apja mondta neki viccből, hogy nevesd ki anyát, erre ő elkomolyodott és azt mondta: nem nevetem, mert ő beteg, tudod, a múltkor is hányt, szaladtam a lavorral.
Mostanában inkább gyenge és fájdalmai vannak, de négy hónapja, amikor a fájdalomcsillapító tapaszokat megkapta, nagyon komoly rosszullétei voltak, többször elájult. Apósa és férje vett át minden házimunkát is tőle. Kora őszig úgy járt munkába, hogy már nem lehetett volna.
Szeptember 15-én dolgoztam utoljára. De akkor már túl voltam két hasnyálmirigyrák-műtéten.
Azért ment még betegen is, mert mindenütt csak feketén foglakoztatták, így táppénzre nem számíthatott. Turistaszezonban szakácsként és felszolgálóként dolgozott két helyen, emellett takarított és volt, hogy a tollgyárban mozgatott 80-90 kilós zsákokat.
Betegen derült ki, mennyien szeretik
Amikor kisfia egyik ovis társának anyukája megtudta, hogy Móni beteg és bajban van, azonnal közzétette ezt a Facebookon. Emellett szerveztek neki Almádiban jótékonysági ruhagyűjtést. Az nagyon meghatotta Mónit, mert a végén a bevétel mellé egy kis könyvet is kapott tele jókívánságokkal, erőt adó üzenetekkel.
Olyan volt mint egy tündérmese. Nem gondoltam, hogy ennyien szeretnek és tudják, hogy nem vagyok olyan, aki elül a hátsóján és várja a sültgalambot.
Különösen elérzékenyült azon, hogy az óvónéni Riki ovistársainak nevét, jelét is beírta a könyvbe egy kis versikével.
440 ezer forintot gyűjtöttek Móniéknak, hogy átvészeljék a nehéz időszakot. Csakhogy nem tudni, mikor lesz vége ennek az időszaknak.
Az első dolga volt, hogy fát vett 84 ezer forintért. Azt mondja, nagyon spórol, ő nem egy pazarló tipus, de így, hogy egyikünk sem keres, csak a 13 700 ezer forintos családi pótlék van és az apa 22 800 ezer forintja. Nagypapa nyugdíja sincs 40 ezer.
Attól rettegek, mi lesz, ha nem épülök fel, mire ez a pénz elfogy, akkor hogyan teremtjük elő, amire Rikinek szüksége van. Neki soha eddig nem kellett nélkülöznie, azért dolgoztam annyit. De van amitől még jobban félek. Hogy nem tudom felnevelni a kisfiamat. Kikészít a gondolat, hogy neki esetleg nem tudok megadni valamit vagy nem leszek mellette, akire egy gyereknek a legnagyobb szüksége van. De még reménykedem, hogy megoldódik minden. Nem vagyok az a feladós típus.
