A kiszámítható környezet a családpolitikában önmagában is fontos bátorító tényező a gyermekvállaláshoz, mondta Kövér László, az Országgyűlés elnöke csütörtökön a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában.
A házelnök a parlament idei munkáját értékelve azt mondta, bevált a kéthetes ülésezési rend, egyetlen ellenzéki párt sem javasolta, hogy térjenek vissza a régi munkarendre, nekik is kiszámítható a mostani.
Kövér szerint Európa azt a kultúrát és civilizációt is jelenti, amely itt felépült az elmúlt néhány ezer évben, “Európa a nemzetállamok, a nemzeti kultúrák sokszínűségéből lett sikeres”, de ha egy más civilizáció vagy kultúra foglalja el ezt a térséget – és “a migráció komoly veszély ebből a szempontból” -, és jut többségbe, “az európai kultúra, az európai civilizáció el fog tűnni”.