Pénzügy

Varga: az áfacsökkentés önmagában nem segít

Az 5 százalékos áfakulcsot új lakás vásárlásánál lehet alkalmazni, négy évig.

A kormány szélesíteni szeretné a családi otthonteremtési kedvezményeket – mondta Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter az M1-en.

A vasárnap bejelentett 5 százalékos áfakulcsról azt mondta: új lakások vásárlásánál lehet alkalmazni, és azért csak négy évre szól, mert nem lehet általánosan kiterjeszteni. A kormány adófilozófiája az, hogy a jövedelemadóknak kell csökkenniük, és a fogyasztási típusú adókon keresztül kell a közösségi kiadásokhoz szükséges adókat beszedni – fejtette ki Varga.

Azt is hozzátette, hogy az áfacsökkentés önmagában nem segít, így szeretnék szélesíteni a használt és új lakások vásárlásához adott kedvezményt. A bankok a kormány reményei szerint jelzálog-hitelezéssel, alacsony kamatokkal tudnak segíteni a saját erő megteremtésében. Azt is szeretnék, ha a lakásáfa-csökkentés a foglalkoztatást bővítené és hozzá tudna járulni a gazdaság egészének növekedéséhez.

Az autóhitelek forintosításával kapcsolatban arra a felvetésre, hogy van, akinek ezzel nem csökken, hanem emelkedik a törlesztőrészlete, a miniszter azt mondta: a forintosítás nem kötelező, csak egy lehetőség. Az ügyfélnek kell mérlegelnie, elfogadja-e a bank ajánlatát vagy marad a devizahitelben. Varga szerint érdemes felkeresni a bankot és megnézni, hogy a futamidő hosszabbításával lehetséges-e más törlesztési megoldás ezekben az esetekben.

Arra a kérdésre, hogy mikor váltja fel piaci alapú foglalkoztatás a közfoglalkoztatást, a tárcavezető azt mondta: az 550 ezer új állásból 330 ezer a versenyszférában jött létre. A mostani mérések szerint a közfoglalkoztatottak 12-13 százaléka tud visszakerülni a munka világába, ami nem sok, de magasabb a kezdeti 7-8 százaléknál.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik