Sport

Egyenlített a Szolnok a döntőben

A hazai vereség után idegenben diadalmaskodott a címvédő Eger felett a Szolnok, ezzel egyenlített a férfi vízilabda-bajnokság döntős sorozatában, amely az egyik fél harmadik győzelméig tart.

Az alapszakaszgyőztes Szolnok és a címvédő Eger első meccsét a hevesiek nyerték, a hétfői második – immár egri – csata azonban nem úgy indult, hogy meglesz a második siker is. A Tisza-parti társaság ugyanis 1-0-ra, majd 3-1-re elhúzott az első negyed elején. Szépítésre még futotta a vendéglátók erejéből (2-3), utána azonban két újabb szolnoki találat következett, különösen az olimpiai és világbajnok Hosnyánszky Norbert csavargólja volt parádés (2-5).

A második negyedet az Eger kezdte jobban: Varga II. Zsolt felső sarkos bombagóljaival felzárkózott a bajnokcsapat (4-5). Az egyenlítés azonban nem jött össze, mert amíg a hazaiak elrontották emberelőnyös helyzeteiket, a vendégek kétszer is betaláltak a hat az öt elleni játékban, megőrizve az első negyedben felhalmozott előnyt (4-7).


Fotó: MTI

A harmadik nyolc percben kettős emberelőnybe kerültek a csapatok, és mindkettő élt is a lehetőséggel (5-8). Aztán percekig nem történt változás, vagy a jó védekezés, vagy a rossz lövések miatt, mígnem a triplázó szerb légiós, Milan Aleksic élt a létszámfölény kínálta alkalommal (5-9). 

A befejező negyedben a Szolnok már nem igazán erőltette a támadásokat, az Egernek ugyanakkor egyre görcsösebbé vált a játéka. Az alapszakaszelső végül hat góllal nyert, azaz egyenlített a pólós párbajban.
A döntő harmadik összecsapását csütörtök este rendezik Szolnokon 19.15-től.

A másik hétfő esti összecsapáson a Ferencváros a Népligetben egy góllal legyőzte a Pécset, így előnyhöz jutott a 9. helyért kiírt és két nyertes meccsig tartó párharcban.

Eredmény – vízilabda ob I, rájátszás, döntő, 2. mérkőzés

ZF-Eger – Szolnoki Dózsa-KÖZGÉP VSC 5-11 (2-5, 2-2, 1-2, 0-2)
góldobók: Varga II. Zs. 2, Gór-Nagy, Zalánki, Kovács G. 1-1, illetve Aleksic 3, Hosnyánszky, Pásztor , Mitrovic 2-2, Török, Kis 1-1
A párharc állása: 1-1.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik