Média

Ez a trend a piackutatók piacán

kutatás
kutatás
Magyarországon közel 5%-ot nőtt a piackutatási piac. A legutóbbi ESOMAR Global Market Research tanulmány szerint a piackutatási iparág 2014-ben világszinten 0,1%-kal, 43 milliárd dollárra nőtt éves alapon.

A piackutatók világszervezete immár 27. alkalommal publikálta éves jelentését az iparág nemzetközi teljesítményéről, a piaci szereplők aktivitásáról és az általuk becsült várható változásokról. A tanulmány szerint 2014-ben a legdinamikusabb növekedést, 9,1%-ot a közel-keleti régió mutatta, jóllehet Észak-Amerika, ahol ugyanez mindössze 0,3%, a maga 43%-os részesedésével jóval erősebb hatást gyakorolt a globális eredményre.  Európában 0,9% volt a visszaesés, a régió világpiaci súlya azonban még így is jelentős, 37%. Az európai trendekkel ellentétesen a volt szocialista tagállamok, valamint több, az EU-hoz később csatlakozott ország (pl. Ciprus, Románia, Bulgária) iparági bevétele jelentős gyarapodást mutat – jelent meg a hír a Piackutatók Magyarországi Szövetségének honlapján.

A legnagyobb piackutatási forgalmat bonyolító országok  – USA, Anglia, Németország, Franciaország és Kína – együttesen lefedik az iparági költés 72%-át. Érdekes, hogy míg Kína világgazdasági súlya az USA-val vetekszik, addig piackutatásban a távol-keleti ország részesedése csak egytizede az amerikainak.

Kiderült az is, hogy a megbízások túlnyomó többsége, 82 százaléka, helyi megrendelőktől érkezik, míg a nemzetközi megbízások a forgalom 18 százalékát adják. A tavalyi évben a TOP 6 piaci szereplő a világpiac 42%-át képviselte, ami enyhe, 3 százalékos visszaesés az egy évvel korábbi számokhoz képest. A legnagyobb megrendelői szektor változatlanul az ipar, nem meglepő módon ezen belül is az FMCG.

A kutatási módszertanokat vizsgálva nem tapasztalható nagyobb változás az egy évvel korábbi megoszláshoz képest: a költés közel háromnegyede (73%) kvantitatív, 16%-a kvalitatív módszertannal valósult meg, míg az egyéb módszertanokkal végzett kutatások aránya 11%. Az online adatgyűjtéssel végzett felmérések aránya 25%, mely szintén nem jelent változást az egy évvel korábbi adatokhoz képest.

Átrendeződik a magyar piac

A hazai cégek hivatalos árbevétel-adatai alapján a Piackutatók Magyarországi Szövetsége (PMSZ) is elkészítette iparági statisztikáját. A 2014-es évben a honi kutatási piac mérete 23,1 Mrd Ft volt, ami az európai csökkenéssel ellentétben 5%-os növekedést jelent. A hazai gyarapodás a közepes (2014-ben 200 millió és 1 milliárd forint közötti) és a nagy (1 milliárd feletti) árbevételű cégektől származik, közel azonos arányban.

A hazai kutatási piac Forrás: PMSZ
A hazai kutatási piac
Forrás: PMSZ

Az 1 milliárd forint feletti árbevételű vállalatok teljesítménye a szegmens 4 százalékos össz-gyarapodása mellett igen színes képet mutat: egyes cégek nagy, többszáz millió forintos forgalomnövekedést könyvelhettek el, míg mások akár bevételük 10-15 százalékával is csökkentek (szintén százmilliós nagyságrendben). Összességében azonban még így is ők adják a a teljes piac forgalmának több mint felét (55 százalékot), ami 1 százalékkal marad el az előző évi részesedésüktől.

A PMSZ adatai alapján a közepes méretű kutatócégek 35 százalékát adják a teljes hazai piacnak. Ebben a körben tízből nyolcan növekedtek; a szegmens szereplőinek árbevétele – egy a hazai piacot korábban elhagyó céget nem számítva – összességében 12 százalékkal nőtt a vizsgált időszakban, és a teljes piacból is közel 2 százalékkal nagyobb arányban részesednek, mint egy évvel korábban.

A piacon a 200 millió forint alatti árbevételű kis cégek vannak a legtöbben, összességében azonban csak egytizedét (10%) adják. A 2014-es forgalmuk megközelítőleg az előző évi szintet hozta, noha e szegmensen belül szintén láthattunk jelentős mozgásokat – a cégek közel felének 25 százalékot meghaladó mértékben változott (nőtt vagy csökkent) az árbevétele.

A kutatási piacon a 2015-ös év sem telt eseménytelenül, az organikus piaci mozgások mellett multicégek nemzetközi szintű átszervezése és hazai vezetőváltása vetett hullámokat.

A PMSZ a szereplők széles körű bevonásával térképezi fel az iparág trendjeit, és alkot részletes képet az ágazat hazai teljesítményéről, potenciáljáról és kihívásairól; az induló megkérdezésben a szervezet a cégvezetők aktív közreműködésére számít.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik