Média

Különleges rendezvénnyel készülnek a Kódolás Órájára

kódolás órája
kódolás órája
A magyar tizenévesek 60 százaléka digitális írástudatlan, ráadásul elégtelen tudású és kevés a programozó és az informatikus Magyarországon. Ez ellen veszi fel a harcot a Kódolás Órája kezdeményezés.

A 21. századi munkaerőpiacon a digitális írástudás kulcskompetenciának számít. Azonban az Informatikai Vállalkozások Szövetsége (IVSZ) idén publikált felmérése szerint a legtöbb diák Magyarországon nem rendelkezik azzal a tudásszinttel, amellyel képes volna helytállni a digitális munkahelyeken, pedig a tanulmány szerint néhány éven belül nem lesz olyan állás, amelynél nélkülözhető lenne a digitális írástudás. Az informatikusok és a programozók továbbra is hiányszakmák Magyarországon. A diákok képességeit felmérő PISA teszt szerint Magyarországon a 15 éves korosztály mintegy 60 százaléka gyakorlatilag digitális írástudatlan, tehát alapszinten sem tudja kezelni a számítógépet.

Az idén harmadjára meghirdetett Kódolás Órája nemzetközi kezdeményezés arra hívja fel a pedagógusok és a szülők figyelmét, hogy egy hét leforgása alatt szánjanak legalább egy órát a programozás alapjainak megismerésére és a gyermekekkel való megismertetésére. A Kódolás Órája eseménysorozat az idén december 7-től 13-ig tart. A Microsoft ebben az időszakban, a Code.org civilszervezettel együttműködve rendezvénysorozatot indít az egész világon, hogy ezzel is népszerűsítse a kódolást a fiatalok körében. A kampány célja, hogy bemutassák, hogy bárki, bárhol, bármikor 1 és 100 év között bármilyen előképzettség nélkül elkezdheti a kódolást.

Azok a gyerekek, akik szeretnék kipróbálni magukat a kódolásban, december 12-én megtehetik a Microsoft Magyarország szervezésében az ELTE Informatikai Karán. A cég nemcsak a játékfejlesztés alapjait ismerteti meg a gyerekekkel, hanem a végén egy különleges interaktív előadás során azt is bemutatják, hogy miként jelenik meg a programozás a mindennapi élet más területein, többek között a művészetben.

„Azért épp az általános iskolásokat és a tinédzsereket célozzuk meg, mert ebben a korban a legfogékonyabbak a gyerekek az újra, és gyakran 16 éves korukra véglegesen eldől, hogy milyen érdeklődési terület fogja meghatározni a pályájukat. Nagyon sok kislány azért nem választja az informatikai pályát, mert tizenévesen nem kapott elég inspirációt ehhez. A Microsoft ezen is változtatni szeretne” – mondta el a kezdeményezés kapcsán Grósz Judit, a Microsoft Magyarország marketing és operatív igazgatója. Grósz Judit hozzátette: a Microsoftnál fontos, hogy egyenlő esélyekkel, minden fiatal számára elérhető legyen az a több mint 50 program, ami segít készségeik, tudásuk fejlesztésében, hogy versenyképes tudásra és ismeretekre tegyenek szert, és később az oktatás és a munka világában egyaránt sikeresen helyt tudjanak állni. A korszerű tudással felvértezett emberek az innovációk segítségével hozzájárulnak országuk versenyképességének növeléséhez, és akár társadalmi és gazdasági problémák megoldásához is.

Több tízmillió embert szólítanak meg a kampánnyal

A Kódolás Órája két évvel ezelőtt indult el az Egyesült Államokban, és a világ 180 országában több tíz millió embert, főként fiatalokat szólít meg. A kezdeményezéshez csatlakozók a mozgalom honlapjáról, a www.code.org oldalról tölthetnek le szórakoztató és hasznos, több mint 30 nyelven rendelkezésre álló oktatási anyagokat, amelyekkel akár otthon is el tudnak mélyülni a kódolás rejtelmeiben. A szervezők azt szeretnék, ha emellett az iskolákban is tartanának a kódolásról szóló órákat; ebben a Code.org és a Microsoft segédanyagai egyaránt segíthetnek.

A kezdeményezők szerint nincs szükség számítástechnikai előképzettségre ahhoz, hogy valaki elkezdjen programozni. Aki megtanul alapszinten programozni, a számítástechnikát a kreativitása kibontakoztatására is felhasználhatja, miközben fejlődik a problémamegoldó készsége, fejlődik a logikus gondolkodás és az analitikus szemlélet is. A Kódolás Órájának alapgondolata szerint mindenkinek biztosítani kell a lehetőséget, hogy a programozás alapjaival megismerkedhessen, és az így megszerzett tudás támogassa a továbbtanulását és az elhelyezkedését.

A Microsoft a mozgalmat annak indulása óta támogatja a YouthSpark elnevezésű globális oktatási programja keretében, kormányzati, iparági és nonprofit civilszervezetekkel, többek között a Code.org-gal együttműködve. Az elkövetkező három évben a Microsoft 75 millió dollárt kíván befektetni a projektbe. A YouthSpark több mint 50 ingyenes programot kínál a fiataloknak, akik ezeken keresztül sajátíthatják el a digitális írástudás alapjait egészen a haladó informatikai ismeretekig. A Microsoft a közelmúltban, épp a harmadik Kódolás Órája alkalmából mutatta be a világszerte több mint 100 millió felhasználót számláló Minecraft nevű játékból diákok és tanáraik számára kifejlesztett oktatóplatformját, amely már elérhető a neten.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik