Élet-Stílus

Három nappal a szülés után meghalt a rákbeteg kismama

Több mint egy hónapot várt saját gyógykezelésével, hogy megmenthesse születendő babája életét.

A 38 éves, Missouriban élő édesanya, Cara Combs a várandósság 23. hetében járt negyedik gyermekével, mikor az orvosok egy rutinvizsgálatot követően közölték vele, hogy előrehaladott, áttétes melanomában szenved. A szakemberek azonnali abortuszt javasoltak: csak úgy tudták volna növelni Cara túlélési esélyeit, ha haladéktalanul megkezdik a betegség kezelését.

Csakhogy Cara nemet mondott. A kismama szembement az orvosai javaslatával és további öt hétig késleltette a kezelést: egészen addig, míg születendő gyermeke elég idős lett ahhoz, hogy az anyaméhen kívül is jó esélyei legyenek a túlélésre. Az orvosok végül a várandósság 28. hetében, császármetszéssel segítették világra a kislányt, aki édesanyjától a Shaylin „Shay” Combs nevet kapta.

Kép forrása: Emily Lucarz
Kép forrása: Emily Lucarz

A császármetszést követően az orvosok előjegyezték Carát az immunoterápiára: a tervek szerint két nappal a műtétje után kapta volna az első kezelést. Csakhogy az asszony szervezete még azelőtt feladta a küzdelmet, hogy egyáltalán megkapta volna az első kezelést. Három nappal kislánya születése után meghalt.

Cara férje, Roy, a családnak létrehozott GoFundMe oldalon azt írta, az előrehaladott rák és a császármetszés már túl sok volt a szervezetének ahhoz, hogy regenerálódhasson. Hozzátette, Cara volt a legerősebb ember, akit ismert.

Kép forrása: Emily Lucarz
Kép forrása: Emily Lucarz

„Mindent feláldozott, hogy az öröksége tovább élhessen a gyermekeiben”

– írta, majd hozzátette, egyelőre az orvosok számára is rejtély, Cara szervezetében hogyan, és miért alakult ki ilyen gyorsan ilyen előrehaladott melanoma.

„Egy évvel a diagnózisa előtt járt bőrgyógyásznál és akkor még teljesen egészséges volt”

– nyilatkozta a Fox 2 Now című amerikai műsornak a megtört férj.

 

 

 

Ajánlott videó

Olvasói sztorik