Belföld

L. Simon László: „Az anyagi függetlenség az, ami garantálja a szellemi szabadságomat”

Fizetett cikkben beszélt arról az államtitkár, hogy botrányok nélkül zajlanak a földárverések.

Eddig országszerte sikeresen és botrányoktól mentesen zajlottak a földárverések – mondta L. Simon László a Fejér megyei regionális hírportálnak, a Feol.hu-nak. A portál azt írja: „a gazdák örömére a Leisztinger Tamás nagyvállalkozó érdekeltségébe tartozó agárdi cégek által bérelt állami tulajdonú területek is kalapács alá kerülnek”.

A Miniszterelnökség államtitkára azt mondta: örül annak, hogy a helyben élő magyar gazdáké lehet a magyar föld. Megkérdezték arról is, hogy mi az ő szándéka, miután a jogszabályok nem zárják ki a politikusokat sem az árveréseken való részvételből, mire azt mondta: az ő esetében tiszta a helyzet, mert helyben él és gazdálkodik. Politikai kockázatot nem lát a politikusok földvásárlásában, mert a földeket nyilvános árverésen értékesítik. De végül leszögezte: mindezek ellenére sem akar földet venni, ugyanakkor nem zárja ki, hogy felesége vagy családtagjai licitáljanak, mert hosszú távon a gazdálkodásra szeretné építeni családja egzisztenciáját.

„Az anyagi függetlenség az, ami garantálja a szellemi szabadságomat. Erre pedig a politikában nagy szükségem van. Aki a civil életben is boldogul, azt nem lehet korrumpálni, ezért is fontos, hogy a politikusok is több lábon álljanak” – mondta a politikus.

A cikk végén a sajtóban hagyományosan a fizetett tartalomra utaló „(x)” jelzés szerepel.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik