Egységesen 18 százalékos személyi jövedelemadó bevezetését fontolgatja a román kormány, hogy egyre több jövedelmet tereljen át a fehér gazdaságba.
A szlovák kormány a múlt héten tett közzé hasonló tervet, Csehországban pedig az ellenzék szorgalmaz 15 százalékos lineáris kulcsot. A jelenleg ötkulcsú, 18-40 százalék között mozgó adó helyett jövőre egységesen 18 százalék terhelné a romániai magánszemélyek jövedelmét, ha a bukaresti kormány ezt a változatot fogadja el az adótörvény-tervezet e heti vitája során. Erre jó esély van: a bevételkiesést ugyanis a pénzügyminisztérium számításai szerint bőven ellensúlyozná, hogy a vonzóbb kulcs hatására jóval kevesebb cég és magánszemély titkolná el valós jövedelmét, és ezáltal több adó és járulék folyna be a kincstárba.
Mészáros Lőrincéknél is cseng a kassza Tóth Alex Premier League-be igazolása után
A 20 éves válogatott középpályás januárban az NB I-ből történelmi rekordnak számító 12 millió euróért szerződött az angol bajnokságban szereplő Bournemouth-ba, klubváltása után meglepő helyen, Mészároséknál is nagyot csengetett a kassza. Mutatjuk, mekkorát.
