Gazdaság

Januártól rendelik vissza a Volkswageneket

Az autótulajdonosoknak nem kerül pénzébe a javítás, a legtöbb esetben elég lesz egy szoftverfrissítés.

A Volkswagen-csoport elkészítette a terveket a dízelbotrányban érintett motorok európai javítására, januárban elkezdődik az érintett járművek szervizre rendelése – közölte Matthias Müller vezérigazgató csütörtökön.

A cégvezető elmondta: a német közlekedési hatóság jóváhagyta a kidolgozott eljárásokat, melyek révén a társaság biztosítani tudja, hogy a motorok a károsanyag-kibocsátási teszteken és normál üzemmódban is egyformán működjenek és megfeleljenek valamennyi törvényi előírásnak. A javaslatokat a többi európai hatóság is pozitívan fogadta.

Januártól a kétliteres motorral szerelt járműveket rendelik vissza, az 1,2 literesek javítása a második, az 1,6-osoké a harmadik negyedévben kezdődik. Az autótulajdonosoknak nem kerül pénzébe a művelet.

A 2 és 1,6 literes motoroknál elég egy szoftverfrissítás, az 1,6-osoknál egy áramlás-egyenirányító alkatrészt is be kell építeni a motor légtömegmérő berendezése elé, ez tulajdonképpen egy műanyag háló. Müller azt is elmondta, hogy az Egyesült Államokban valamennyivel bonyolultabb a helyzet a jóval szigorúbb nitrogénoxid-kibocsátási szabályok miatt.

A vezérigazgató azt mondta: a Volkswagen arra törekszik, hogy a botrány ne bénító hatást fejtsen ki, hanem katalizátora legyen a cégcsoport átalakításának, modernizálásának. (MTI)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik