Élet-Stílus

Monacói milliárdosoktól kapott meghívást a 4 for Dance

Egy nagy európai hústerjesztő cég tulajdonosai hívták meg luxuspartijukra a 4 for Dance tagjait, mivel a Grand Budapest Hotel című film az egyik kedvencük, és szerettek volna egy különleges magyar fellépőt is.

A százmilliós biztosítással rendelkező táncosok beszámolója szerint a mintegy háromszáz meghívott Monacóban, a világhírű kaszinó melletti Hotel de Paris-ban mulatott. A résztvevők a Grand Budapest Hotelhez illő kosztümökben jelentek meg, a zenét pedig azok a zenészek szolgáltatták, akik a film zenéjének feljátszásban is közreműködtek. Az egyik fellépő a 4 for Dance volt, amelynek tagjai világbajnokságot nyert számuk mellett legújabb koreográfiáikból is előadtak.

“Életünkben nem láttunk még annyi luxusautót egy helyen, mint amelyekkel a vendégek érkeztek. A luxuskörülményeket jól példázza, hogy a szervezők még arra is figyeltek, hogy az érkezésnél a 20 fokos Monacói időjárásban még hóesést is imitáltak”

– mondta Enyedi Péter.

Az idén tíz éves jubileumát ünneplő 4 for Dance táncegyüttes rendszeresen turnézik külföldön, eddig öt kontinens negyven országát járták be, és több mint 1200 műsort adtak.

“A külföldi turnéink változatossága miatt nagyon érdekes látni az ilyen fényűző gazdagságot, hiszen nemrégiben Vietnámban is jártunk a csapattal, ahol a Mekong-delta nyomornegyedének szörnyű életkörülményeit érzékelhettük meg. Hatalmas kontrasztok vannak a világban, melyet nagyon izgalmas, legtöbbször sajnálatos látni.”

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik