Pénzügy

Két magyar is másfél millió forintos nyugdíjat kap

Tavaly még 1,3 millió forint volt Magyarországon a legnagyobb nyugdíj, idén viszont ketten is egymillió forint fölött kapnak havonta, írja a Pénzcentrum. Nem tudni, pontosan mennyit, de átlagosan másfél millió forintot.

165-en vannak az országban, akiknek a nyugdíja meghaladja a havi félmillió forintot. Több mint 2 millió ember kap öregségi nyugdíjat Magyarországon. Ennek körülbelül a fele százezer forint alatt kap, de 870 ezer embernek 100-250 ezer forint közötti a nyugdíja.

Magyarországon egyébként a 65 év felettieknek mindössze 9 százaléka él a relatív jövedelmi szegénységi küszöb alatt.

Ez az OECD kutatásából derült nemrég ki. Az összehasonlítás azt mutatja, hogy a 65 év feletti lakosságnak hány százaléka él kevesebből, mint az adott országban a háztartások középarányos jövedelmének fele. Vagyis azt elemzik, hogy az adott országban jellemző életszínvonalhoz képest mekkora azoknak a helyi nyugdíjasoknak az aránya , akiknek az életszínvonala jócskán alatta marad az országban átlagosnak számító jólétnek.

A 34 országot vizsgáló felmérésből az derül ki, hogy a helyi viszonyokhoz képest nagyobb százalékban élnek rosszul az osztrák, a belga vagy a brit nyugdíjasok, és még ennél is nagyobb az alacsony jövedelmű japán, amerikai vagy éppen az ausztrál nyugdíjasok aránya, mint a magyaroké. Dél-Koreában a legrosszabb a helyzetük az OECD-országok közül, ott minden második nyugdíjas nyomorog.

És persze az sem mindegy, hogy akinek van pénze, hogyan hasznája azt fel. 

Ajánlott videó

Olvasói sztorik