Tudomány

A klímaváltozás az atomháború veszélyéhez hasonló

Több mint 70 Nobel-díjas tudós üzent a párizsi klímacsúcs résztvevőinek.

A Francois Hollande francia államfőnek átadott felhívásban a Föld valamennyi országát határozott intézkedések meghozatalára kérik a globális felmelegedés leküzdése érdekében. A különböző tudományágakhoz, fizikához, kémiához vagy az orvostudományhoz tartozó kutatók a nyilatkozatban a klímaváltozás veszélyét a nukleáris fegyver veszélyéhez mérhető fenyegetettséghez hasonlítják.

“A tétlenség az emberiség jövő nemzedékeit elfogadhatatlan kockázatnak teszi ki” – hívják fel a figyelmet. “Azt hangsúlyoztuk a köztársasági elnöknek, hogy sürgős most meghozni az intézkedéseket, nem szabad tétlen maradni vagy a fontos döntéseket holnapra halasztani” – mondta Serge Haroche francia fizikus, aki 2012-ben részesült Nobel-díjban.

A francia elnöki hivatal szerint Francois Hollande a dokumentum átvételekor kiemelte, hogy mennyire fontos a tudomány szerepe abban, hogy a várhatóan ezen a héten elfogadásra kerülő klímavédelmi megállapodás a gyakorlatban is működjön. A francia elnök azt is hangsúlyozta, hogy az államoknak jelentős befektetéseket kell a tudományokban eszközölniük, elsősorban az alapkutatásokban.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik