Forma-1

Marad az Európa Nagydíj

A spanyol versenysport szövetség elnöke, Carlos Gracia szerint nem kell aggódni az Európa Nagydíj jövőjéért.

A verseny marad Valenciában, annak ellenére, hogy tavaly az alacsony nézőszám miatt már az is felmerült, hogy a város kikerül a versenynaptárból.

A rendező Valmor szerződése 2014-ig szól, de a szurkolók és a versenyzők sem lelkesedtek túlságosan a tavalyi versenyért, amely alig hozott hagyományos értelemben vett előzést. Spanyol sajtóhírek szerint még maga a Valmor is elbizonytalanodott a jövőt illetően, úgy tudni, már nem ragaszkodik annyira a nagydíjhoz.

Gracia éppen ennek ellenkezőjét hallotta viszont a Valmortól egy nemrégiben tartott megbeszélésen. “Tavaly valóban nem voltak túl pozitívak, de mostanra változott a helyzet” – mondta Gracia. “Készen állnak arra, hogy a következő években is betűről betűre betartsák a szerződést.”

AJÁNLOTT LINKEK:

F1: Nem piszkálják az Európa Nagydíjat (Vezess.hu)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik