Közélet

A leégés után Mocsai 30 milliárdos kampuszt kap

A kormány döntött: 2018 szeptemberére több mint százezer négyzetméteres területen épülhet meg a Testnevelési Egyetem új kampusza.

Az Alkotás utcai oktatási intézmény, valamint a Országos Sportegészségügyi Intézet (OSEI) fejlesztéséről hozott kormányhatározatot Szabó Tünde ismertette. Az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) sportért felelős államtitkára azt mondta, a kormány az elmúlt években több sikeres programot indított a sport, mint stratégiai ágazat, területén. A folyamatnak egyik legfőbb állomása a Testnevelési Egyetem fejlesztése, hiszen az intézmény az élsportolók fejlődésének, a gyermekek sportolásának, az egészséges életmódra nevelésnek az alappillére. Az új kampuszt a TF jelenlegi területén, az OSEI felszabaduló épületeivel kiegészülve és a Csörsz utcai sporttelepen alakítják ki. A teljes beruházás az előzetes kalkulációk szerint mintegy 30 milliárd forintba kerül majd – közölte Szabó Tünde.

Az egyetem rektora felhívta a figyelmet, hogy az idén novemberben fennállása 90. évfordulóját ünneplő TF a világ legrégebbi és legsikeresebb mozgáskultúrával foglalkozó egyeteme, de létesítményeiben 19-20. századi körülmények uralkodnak. Mocsai Lajos szerint a tanintézmény hagyományai, a magyar sportszakemberképzésben betöltött szerepe, a magyar nemzet rossz fizikai és egészségi állapota, az egyetem célfilozófiája és az iránta támasztott követelmények megkövetelik, hogy olyan, Európában egyedülálló oktatási központ jöjjön létre, amely a világban is csak a tokiói sportegyetemhez hasonlítható.

A nemrég leégett csarnok helyére 50 méteres fedett uszoda, a Csörsz utcai sporttelep BAH csomópont felőli oldalán multifunkcionális sportcsarnok épül majd. A létesítmény nyolcszintes lesz, ebből kettőt a felszín alatt alakítanak ki. A mélygarázsokban a környékbeliek autói is helyet kaphatnak – tette hozzá a rektor, aki kérdésre válaszolva elmondta, hogy a Csörsz utcai sporttelepet a szomszédos park terhére 2500-3000 négyzetméterrel kibővítik, de Pokorni Zoltán XII. kerületi polgármesterrel megállapodtak, hogy a közelben hasonló méretű zöldfelülettel kárpótolják a környéken lakókat.

A 25 méteres uszoda és a tanmedence is megújul. A tervek szerint az egyetem főépülete az OSEI területén lévő, szerkezetkész állapotban lévő nagy épületben, az egyes tanszékek, a sportági intézetek, az újonnan létrehozandó sporttudományi labor, valamint a legális teljesítményfokozó és táplálék-kiegészítő szereket bevizsgáló laboratórium a Hauszmann Alajos által tervezett kisebb műemlék épületekben kap helyet.

Szabó Tünde beszélt arról is, hogy szintén kiemelt hangsúlyt kap a sportegészségügy fejlesztése. A kormány úgy döntött, hogy az Országos Sportegészségügyi Intézetnek – közismertebb nevén a Sportkórháznak – a világszínvonalú magyar sporteredményekhez méltó, a kor követelményeinek megfelelő, minden igényt kielégítő helyet biztosít a jelenlegi, több mint százéves műemlék épületek helyett. Az OSEI új helyszíne ad majd otthont egyebek mellett a sportolók járó- és fekvőbeteg-ellátásának, a sportsebészetnek és a rehabilitációnak, a szűrővizsgálatoknak és egyéb, nem betegellátó feladatoknak. Az új helyszínéről december 16-án dönt a kormány. Az MTI szerint az államtitkár és a rektor egyetértett abban, hogy a Sportkórház fejlesztése valódi minőségi, érdemi előrelépést jelent a sportegészségügyben.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik