Forma-1

Forma-1: fontos bejelentésre ébredtünk

Átveszi a Lotus helyét és visszatér a száguldó cirkuszba a Renault 2016-ban.

A francia autóóriás már a hétvégén közel került a szerződés aláírásához, ami viták miatt tolódott pár napot.

Két lehetőségünk volt: vagy százszázalékosan visszatérni, vagy sehogy. Miután részletesen áttanulmányoztam a tervezetet úgy döntöttem, a Renault ott lesz a Forma-1-ben jövőre

– nyilatkozott Carlos Ghosn, a Renault elnöke.

Carlos Ghosn, Chairman and Chief Executive Officer of the Groupe Renault, announces his decision that Renault will…

Szerző: Renault2015. december 3.

A BBC beszámolója szerint a márka még nem teljes egészében vette át a Lotus helyét, de ezt a lehető legrövidebb időn belül eszközölni szeretnék.

A Renault története során négy világbajnoki címet nyert, 1994-ben és 1995-ben még Benetton néven Michael Schumacher, 2005-ben és 2006-ban pedig Fernando Alonso ért fel a csúcsra.

Fotó: Europress fotóügynökség
Fotó: Europress fotóügynökség

A cég a 2009-es szezon után döntött úgy, hogy kiszáll a Forma-1-ből és eladta istállóját Genii Capitalnek, ugyanakkor változatlanul ő szolgáltatta az autók motorját.

Ghosn döntésében nagy szerepet játszott, hogy a Renault és a Red Bull kapcsolata alaposan megromlott az elmúlt időszakban.

Fotó: Europress fotóügynökség
Fotó: Europress fotóügynökség

A márkapáros zsinórban négy vb-címet szedett össze 2010 és 2013 között, de a feszültség nőtt a felek között, mivel az elmúlt időszakban képtelenek voltak versenyképesek lenni.

A Red Bullt 2016-ig szerződést kötötte a Renault-hoz, de a kontraktust idén nyáron közös megegyezéssel felbontották.

Azonban mivel a Red Bull nem tudott megegyezni sem a Hondával, sem a Mercedesszel, így kénytelenek lesznek Renault-motorokat használni, de csak megrendelőként, nem mint gyári partner.

A Red Bull autóiról ugyanakkor eltűnik a Renault-felirat, hogy a két istállót megfelelően el lehessen különíteni egymástól.

 

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik