Szórakozás

Berki Krisztián Friderikuszt próbálta cikizni

A herevasalt celeb a jelek szerint nem viselte jól, hogy a műsorvezető beszólogatott neki 24 órás összezártságuk során.

Mire épp kezdtük elfelejteni, hogy Friderikusz Sándor milyen parádésan oltogatta Berkit az Összezárva Friderikusszal vasárnap esti műsorában, addigra maga az érintett tépi fel a saját sebét, és emlékeztet mindenkit a kínosan röhögős pillanatokra.

Berki Krisztiánt a Bors találta meg azzal a kérdéssel, hogy mit szólt ahhoz, hogy a műsorban Friderikusz kritizálta – konkrétan rossznak nevezte – a Éden Hotelben mutatott műsorvezetői képességeit. A főceleb először igyekezett megmagyarázni a legendás tévés szavait:

“Sándor nem a műsorvezetésről beszélt, hanem egy adott produkcióról, amelyben műsorvezetőként szerepeltem. Nem azt mondta, hogy rossz műsorvezető vagyok, csak azt, hogy tudnom kellett volna, hogy az én akkori karakteremnek nem áll jól egy olyan reality, amiben kötött szöveget kell elmondanom, és nem szabadott volna elvállalnom. De az például lehet, hogy nem került adásba, hogy a FEM3 Cafés szereplésemet kiemelte” – mondta a lapnak Berki, aki ezek után jó ötletnek vélte odaszúrni egyet Friderikusznak.

Anno kizárólag Sándor miatt látogattam el a Sztárban sztár döntőjére, és furcsa volt tapasztalni, hogy egy ilyen kaliberű műsorvezető súgógépről olvas”

– olvashatjuk Berki nyilvánvalóan revansnak szánt szavait.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik