Pénzügy

Korkedvezményes nyugdíj – hiába ígérte a kormány, semmi érdemi nem történt

bkv-busz-sofor(960x640)(1).jpg (Array)
bkv-busz-sofor(960x640)(1).jpg (Array)

A közlekedési ágazatban dolgozó szakszervezetek többsége akcióegységbe tömörülve követeli a korkedvezményes nyugdíj rendszerének kidolgozását és mielőbbi bevezetését. Az LMP egyetért a korkedvezményes nyugdíj visszavezetésének szükségességével, ezért támogatja a szakszervezetek kezdeményezését.

Tavaly ilyenkor ígért lépéseket a kormány , de nem lett belőle semmi

A kormány a tavalyi bértárgyalások során azt ígérte a munkavállalóknak, hogy egyeztetések kezdődnek a fokozott terhelésnek kitett dolgozók helyzetének javításáról, aminek eredményét még tavasszal a parlament elé viszik. Az egyeztetések elmaradtak, érdemi lépések azóta sem történtek.

A korhatár előtti nyugdíjak megszüntetése elsősorban a férfiakat érintette, azokat, akik egészségre ártalmas, a szervezet fokozott megterhelésével járó munkakörben dolgoznak. Tény, hogy a korábbi munkaköri lista elavult, felülvizsgálatra szorul, de ez nem jelenti azt, hogy a rendszer okafogyottá vált.

Az LMP szerint ezért szükség van a korkedvezményes nyugdíjazás rendszerének visszaállítására. Vissza kell adni a nyugdíjukat azoknak, akiket 2012. január elsejétől megfosztott a kormány a korhatár előtt megszerzett nyugdíjjogosultságuktól! A korkedvezmény új rendszerének kialakításáig meg kell hosszabbítani a jogosultságszerzési időt! Lehetővé kell tenni azoknak a nyugdíjba vonulást, akik már rendelkeznek elegendő korkedvezményre jogosító szolgálati idővel!

Ajánlott videó

Olvasói sztorik