Mobil

Nem szeretik az Apple órát, mégis megvennék a következőt

Érdekes felmérés jelent meg az Apple okosórája kapcsán, amiből az is kiderül, hogy még a morgolódók jelentős része is beruházna a következő generációba.

Örök vita, hogy az Apple rajongói a felsőbbrendűségüket kívánják fitogtatni vagy az almás cég termékeiben valóban annyira bíznak, hogy nem hajlandóak más gyártótól vásárolni. A Wristly nemrég készített egy felmérést az Apple Watch kapcsán, igaz, csak 330 felhasználó megkérdezésével, akik bár reprezentatív számot nem képviselnek, de iránymutatásnak megfelelőek. A felmérésből kiderül, hogy 55 százalékuk két hétnél több idő elteltével döntött úgy, hogy nem kapott megfelelő terméket a pénzéért, valamilyen téren csalódást okozott nekik az első generációs Apple Watch.

apple-watch-tablazat-01

Persze fontos tudni azt is, hogy mik voltak a leginkább sérelmezett tulajdonságok. 67 százalék szerint az eszköz egyszerűen túl lassú, míg 89 százalék azt mondta, hogy az okosóra összességében egyáltalán nem azt a szintet és minőséget hozta, amit vártak tőle ezért az árért. 80 százalék úgy vélte, hogy túl kevés az órába beépített funkció, 59 százalék kifogásolta az akkumulátor munkabírását, 51 százalék pedig nemes egyszerűséggel túl nehéznek találta az eszközt.

apple-watch-tablazat-02

A 330 megkérdezett személy 33 százaléka azt mondta, hogy azért vette meg az órát, mert komoly technológiai mérföldkőnek tartotta, ezzel szemben közel ugyanennyien (36 %) már meg is vált tőle, és mindössze 11 százalék válaszolta azt, hogy még mindig szokta rendszeresen hordani. Au.

Apró érdekesség viszont, hogy a felmérésben szereplők egyharmad úgy nyilatkozott, hogy miután letették az Apple Watch-t, másmilyen órát sem vettek fel. Ugyanakkor a felmérés esetében talán a legfurcsább, hogy hiába az elégedetlenkedés, a megkérdezettek 41 százaléka mégis azt mondta, hogy természetesen megveszi a következő generációt is, tehát a csalódottság ellenére az Apple Watch mégiscsak Apple Watch, tehát a következő generáció megérkezésekor újra nyílnak majd a pénztárcák. Tulajdonképpen ilyen vevőkör mellett nem lehet olyan rossz Apple-nek lenni…

Ajánlott videó

Olvasói sztorik