Foci

Lionel Messivel az oldalán Tajti Mátyás

A Felcsútról Barcelonába igazolt labdarúgó örömmel osztotta meg a fotózás történetét.

„Október 19-én, a Bate Boriszov elleni BL mérkőzés előtti utolsó edzésen sérült meg a bokám, november 20-án tudtam először mérkőzésen pályára lépni. Pontosan 1 hónapig tartott a felépülésem. A sérülésem alatt, amikor nem tudtam a csapattal edzeni, minden reggel a fizioterepautánkkal kezdtem a napot a konditeremben. Ott a személyre szabott programot csináltam végig, ami a különböző izomcsoportok erősítése mellett minden nap tartalmazott törzsizom erősítő és stabilizációs gyakorlatokat is. Két hét után a pályán következtek futófeladatok, amiket a Barca B csapatának fizioterepautája vezetett. Ezeket gyakran a többi csapat sérült játékosaival együtt csináltuk. Egy ilyen alkalommal történt, hogy Leo Messi a mellettünk levő pályán edzett az első csapat egyik edzőjével, sérülése után már szinte teljesen gyógyultan, pár nappal a Real Madrid elleni visszatérése előtt. Az edzés után szóba elegyedett velünk, nagyon közvetlen, barátságos volt. Ekkor készült a közös fotó Vele” – írta Tajti Matyifootballinbarcelona.com-on vezetett blogjában.

A múlt héten otthon voltam a válogatottban, és két meccset is játszottunk a macedónokkal. Szerencsére mindkettőt sikerü…

Szerző: Tajti Matyi2015. november 30.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik