Adások óta érezhető volt a feszültség a két döntőbe került énekesnő, Tóth Gabi és Csobot Adél között – írja a mai Bors. A lap TV2-höz közeli informátorai szerint a nagyszájú énekesnő nem viselte jól ifjú kolleginája jelenlétét a döntőben.
- “Gabi úgy indult neki ennek a versenynek, hogy esélyes lehet arra, hogy eljusson a döntőig, de ő sem számított arra, hogy Gáspár Laci ennyire szórakoztató lesz. A zsűri kritikáját sem mindig fogadta jól, olykor egy kis indulat is érződött a gesztusain és a szavain és Adéllal sem bánt kesztyűs kézzel.”
- “Ami a szívén, az a száján, alaposan osztotta Adélt. Egyértelművé tette, hogy méltatlannak gondolja, hogy ő is ott van még a döntőben. A színfalak mögött is tett ezekre megjegyzéseket” – mesélték a stábtagok.
Csobot Adél elegáns nyilatkozata szerint ebből semmit nem érzett, annak ellenére sem, hogy a Bors észrevételei szerint Tóth Gabi akkor is fintorgott, sőt felszisszent a színpadon, mikor Bereczki Zoltán összehasonlította kettőjük egyéniségét.
“Nagyra tartom Gabit, örülök, hogy együtt versenyezhettem vele a műsorban. Bennem nincs féltékenység, büszke vagyok a negyedik helyezésre” – a kismama mindössze ennyit fűzött hozzá az ügyhöz, és Tóth Gabi sem eresztette bő lére kissé intrikus véleményét.
Én még kevésbé vagyok rá féltékeny, Adélkának rengeteget segítettem a műsor alatt, tanácsokkal is elláttam. Köztünk semmilyen ellentét sincs, csupán az én nevemmel próbálják címlapra tenni és eladhatóvá tenni”
– mondta el az énekesnő, aki már a döntő kísérőműsorát is kihagyta. A TV2 sajtóosztálya szerint Tóth Gabi a feszített tempójú adás végén rosszul lett, szülei pedig hazavitték.