Adott egy játék, ami önmagában élvezetes, elrepít egy másik világba, feltölt, kikapcsol kedvem szerint, és van annyira addiktív, hogy folyamatosan visszarántson. Tehát ez egy jó játék. És adott egy játék, amiből kihagytak valami nagyon fontosat, ami önmagában is pénztárcarepesztően drága, és a további tartalmakért egy újabb vagyont kell kifizetni. Tehát ez egy rossz játék. A Star Wars Battlefront esetében mindkét állítás igaz. Akkor milyen játék?
Réges-régen helyett most
Vonatkoztassunk el először is attól, ki mennyire várja az új filmet. Egy játék más. Egy játék lehet akár több is. Olyan igazán ütős Star Wars játékot ugyanis talán a Knights of the Old Republic, valamint a Jedi Knight idejében kaptunk, azóta ugyan voltak jobb és kevéssé sikerült próbálkozások, de az az igazi, nagybetűs Hangulat hiányzott. És lássuk be, amikor a Battlefront első csatája elkezdődik, azonnal beránt minket az az igazi, hamisítatlan érzésvilág. Annak ellenére, hogy itt alapvetően nem valamilyen ismert figurával játszunk, hanem “csak” egy egyszerű közkatona bőrébe bújunk, a körülöttünk megjelenő világ egyértelműen az, amit annak idején megszerettünk (és most a klasszikus trilógiára célzok, nincs itt semmi csillogás, Jar-Jar és bugyutaság).
Most egy olyan aspektusból élhetjük újra a legfontosabb csatákat (és olyanokat is, amiket filmvásznon még nem is láthattunk), amely jóval túlmutat a kirakatba helyezett Jediken és Sith lovagokon. Lázadó “talpasok”, fanatizált birodalmi rohamosztagosok, valamint az égen kergetőző pilóták szerepét kapjuk, és mindezt olyan szinten egy valódi háború környezetéhez, realitásához igazítva, amennyire csak lehetséges egy sci-fi környezetben. Konkrétan elfelejti az ember, hogy nem golyók röpködnek körülötte, hanem lézerlövedékek, és egy Tie-vadász is ugyanolyan magától értetődően rángat, mint egy létező vadászgép. Ágyútöltelékek vagyunk egy olyan forgatagban, ahol időnk sincs elgondolkozni azon, hogy ez egy messzi-meszsi galaxisban történik. A fenét. Itt vagyunk, rohanunk, lövünk, különben meghalunk.
Ráadásul amit az Electronic Arts számára fejlesztő DICE technológiai szinten összehozott, az a “réges-régi” kitételt is okafogyottá teszi. A környezet a végletekig filmszerű, a karakterek élő emberekként rohannak és buknak fel, a robbanások úgy löknek hátra, és olyat villannak, mintha tényleg a monitor helyén csattant volna egy akna.
Nálunk PC-n futott a játék, amihez persze kell erőgép, de több konfiguráción kipróbálva az az örömteli tapasztalatunk, hogy egy 2-3 éves masinán is kényelmesen elfut, ha nem várunk tőle maximális felbontást és csúcsra húzott effekteket.
Csak a csata
A játékban egyelőre csak olyan területek érhetők el, amelyeket már láthattunk a klasszikus filmekben: a hóval és jéggel borított Hoth, a vulkánokkal és sziklákkal borított Sullust, a sivatagos-sziklás Tatooine, valamint az Endor őserdeje mellé azért el tudtunk volna képzelni több lehetőséget (és lesznek is, de erről megint csak később). Az előrendelők viszont már próbálgathatják az új film egyik előzményéül szolgáló csatát a Jakku bolygón, mi erről jól lemaradtunk.
A normál változatban elérhető 12 pálya tehát erre a négy környezetre épít, ezek közül kilenc egymás ellen játszható, és három kooperatív pálya közül választhatunk. Egyedül játszható kampány azonban nincs – ez az egyik olyan hiány, amit a legtöbben fájlalnak. Az EA persze azt mondja, ez egy vérbeli online játék, ahol úgyis pár óra alatt “kijátszaná” mindenki a sztori módot, aztán menne multizni, a kutyának se hiányzik egy rövid életű kampány. Kedves EA, azt hiszem, a reakciók alapján a kutyának talán nem, de sokaknak nagyon.
A Survival, Battle és Hero Battle mód áll talán legközelebb egy kampányhoz, de ez csak egy nyúlfarknyi, leginkább gyakorlásra szánt mód. Az elsőben egyedül, vagy osztott képernyőn, illetve interneten keresztül egy barátunkkal együtt küzdhetünk meg hullámokban támadó ellenfelekkel. A másik kettő ezek kiterjesztett változata, ahol a lelőtt ellenfelekért kapott pontszámok terén versengünk. Jó móka, de ennyit tényleg gyorsan megun az ember.
Az igazi csoda valóban a sok játékossal, és sok más játékos ellen vívott csatákkal érkezik meg. Persze itt is vannak fanyalgók, akik valószínűleg valami olyasféle háborús játékokat vártak, mint a stratégiát, taktikát igénylő, végletekig bonyolított klasszikusok. A Star Wars Battlefront többjátékos módjai azonban egyértelműen a casual rétegnek szólnak, azoknak a játékosoknak, akik a pörgő akcióra, a gyors meccsekre és közérthető szabályokra esküsznek.
A “földi” akciókban a lázadók, vagy a Birodalom színeiben egyaránt csatába indulhatunk, hol a levegőből hulló mentőkabinok megtalálására és megvédésére, máskor pedig a lépegetők biztosítására (vagy épp elpusztítására) a lázadó bázis elleni támatás közepette. Már itt is van lehetőség arra, hogy a rohangászást megszakítva ideiglenesen járművekbe üljünk, ezt a lehetőséget a pályákon található tokenek felvételével aktiválhatjuk. Ezután vezethetünk kétlábú lépegetőt (AT-ST-t), lőhetünk a nagy lépegető, az AT-AT vezérlőfülkéjéből, illetve vadászgépekkel támogathatjuk a földi csapatokat. A teljesítményünktől függően bizonyos időközönként akár olyan hősök bőrébe is bebújhatunk, mint Luke Skywalker, vagy Darth Vader, ám az ilyen “vendégszereplések” csak addig tartanak, amíg gyors ütemben irtjuk az ellent, egy idő után ez a lehetőség “kimerül”, és mehetünk vissza közkatonának.
Természetesen igazi légicsatára is van lehetőségünk az ezekre kihegyezett küldetésekben – ugyan az űrbe itt sem tudunk kilőni, de kiváló például a felhők között bújócskázós, lesből támadásokat és üldőzéseket kombináló játékmód, ahol az ellenséges gépeket is irthatjuk, de a bolygóról menekülő nagyobb járművek lelövéséért jár az igazán nagy elismerés.
Jabbának két tánc jár
Rendben, most viszont már nem mehetünk el a játék legnagyobb hibája mellett – ami nem is igazán a játéké, mint inkább a kiadóé, és bővebben a kiadóké. A Star Wars Battlefront alap kiadása 60 euró, azaz majdnem 17 ezer forint. Már ez is elég borsos, ha számításba vesszük az egyjátékos kampány hiányát, és a kezdetekkor kissé szűken mért területeket. A máris 10 dollárral húzósabb árú Deluxe változatban csupán néhány extra tárgyat kapunk (amit a normál játékban is elérhetünk bizonyos idő után, ha sikeresek vagyunk), és pár exkluzív mozgásra nyílik lehetőségünk. Az Ultimate Edition pedig konkrétan 120 euró, azaz 37 ezer forint. Ezzel kapjuk meg a Season Pass-t, amely gyakorlatilag egy elővásárlási kupon, ezért cserébe megkapjuk a következő négy letölthető kiegészítőt, azaz DLC-t.
A módszer legnagyobb kritikusai szerint tehát fizessünk ki 17 ezer forintot egy játékért, amibe csak a lehetőségek felét tették bele, és fizessünk ki még egyszer ennyit (sőt többet) azért, hogy aztán a kiadó kegyeskedjen a hiányzó dolgokat bizonyos idő múlva kitölteni. Még egyszerűbben fogalmazva, vegyük meg kétszer ugyanazt a játékot.
Sajnos ez nem csak a Star Wars Battlefront hibája, gyakorlatilag errefelé halad a slágerjátékok piaca. Mémek tucatjai szólnak erről az egyre tarthatatlanabb helyzetről, például ez:
Igen, így ábrázolva elég durva, de az a helyzet, hogy hiába is háborog a játékosok fele, a nagy kiadók még mindig simán eléldegélnek abból, hogy az érdeklődők másik fele csakazértis lenyeli a békát, és megveszi a játékot, a kiegészítőket, meg mindent, amit még elé tesznek.
Sith, vagy Jedi?
A fentiek fényében nehéz értékelni a Star Wars Battlefrontot. Ilyenkor örül igazán az egyszeri szerkesztő, hogy nincs a tech rovatban pont, vagy százalék szerinti rangsor. Inkább szedjük össze a pozitívumokat és negatívumokat, aztán döntsön az olvasó, melyik oldal a meggyőzőbb.
+ Hosszú idő óta a legjobb Star Wars érzés
+ Kiváló a csaták dinamikája és életszerűsége
+ Csodálatos grafika
+ Fejleszthető karakterek, megszerezhető képességek és tárgyak
– Sztori mód teljes hiánya
– Induláskor kevés játékmód és helyszín
– Profiknak túl egyszerű harcrendszer és taktika
– A pofátlanul lehúzó árazás és tartalomkezelés
