Nagyvilág

Lelőtt orosz repülő: a kazah elnök közös tényfeltáró bizottságot akar

A kazah elnök felszólította hétfőn Oroszországot és Törökországot, hogy alakítsanak közösen tényfeltáró bizottságot a múlt heti légi incidens kivizsgálására.

Nurszultan Nazarbajev a népéhez intézett, szokásos évi üzenetében beszélt erről, amelynek leginkább az adta az apropóját, hogy országát felvették a Kereskedelmi Világszervezetbe (WTO). A javarészt gazdasági kérdéseknek szentelt, Kazahsztán sikereit ecsetelő szónoklatában Nazarbajev nagy teret szentelt a regionális politikai kérdéseknek és a terrorizmusnak.

Beszélt két társégbeli ország, Oroszország és Törökország viszonyáról, amely pattanásig feszültté vált amiatt, hogy a török légierő a múlt kedden lelőtte a szíriai terrorellenes légi hadjáratban részt vevő egyik orosz Szu-24-es katonai gépet, mert – Ankara szerint – berepült a török légtérbe.

Nazarbajev úgy fogalmazott, hogy bármilyen nehéz is, Moszkvának és Ankarának létre kell hoznia egy tényfeltáró bizottságot.

Gyorsan ki kell vizsgálni az incidenst, felelősségre kell vonni a vétkeseket, el kell ismerni a hibákat, és helyre kell állítani a jó kapcsolatokat – mondta.

“Erre szólítom a barátainkat Oroszországban és Törökországban” – hangoztatta Nazarbajev.

A kazah elnök arról is beszélt, hogy a világra komoly veszélyt jelent a nemzetközi terrorizmus, amely annak következménye, hogy külső erők belügyekbe való beavatkozással rombolják egy adott ország államiságát.

“Ahol nincs államiság, ahol nincs hatalom, ott szabadnak érzik magukat mindenféle banditák, szélsőségesek és terroristák” – így Nazarbajev.

Az elnök szerint manapság új, eddig nem látott valósággal szembesül a világ.

Mások a lehetőségek és mások a kockázatok, mint korábban, és minden nap érkeznek jelentések emberek tucatjainak halálával járó terrortámadásokról.

“Sajnos, ez lassan megszokott dologgá válik” – mondta Nazarbajev.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik