Sport

A Miami jól kezdett a Boston ellen

A Memphis nem állt le a San Antonio kiverése után, most az Oklahoma ellen nyertek az észak-amerikai profi kosárlabdaliga (NBA) rájátszásában.

Keleten és nyugaton is megkezdődtek a főcsoport-elődöntők az NBA-ben: a Miami Heat hazai pályán győzte le a Boston Celtics együttesét, míg a Memphis Grizzlies idegenben nyert az Oklahoma City Thunder ellen.

A sokak által várt keleti rangadó hőse Dwyane Wade volt, a Miami kosarasa 38 ponttal keserítette meg a vendég Celtics életét. A kispadról beálló James Jones öt hárompontost is beszórt (végül 25 pontig jutott), míg LeBron James 22 ponttal segítette a hazaiakat.

A bostoni kulcsemberek közül Rajon Rondo és Kevin Garnett sem villogott, így nem csoda, hogy a Heat már az első negyedben előnyre tett szert, amit aztán ki sem engedett a kezéből, 99-90-es győzelmükkel előnyre tettek szert az egyik csapat negyedik győzeleméig tartó párharcban.

Potyogtak a kosarak az Oklahoma-Memphis összecsapáson: az előző körben az alapszakasz nyugati győztesét búcsúztató Grizzlies a főcsoport-elődöntőt is jól kezdte, idegenben nyertek 114-101-re. A Memphis sikerének fő letéteményese a 34 pontig jutó Zach Randolph volt.

A Chicago Bulls mesterét, Tom Thibodeau-t választották az idény legjobb edzőjének. Az elsőéves vezetőedző újoncrekordot állította be azzal, hogy együttese 62 sikert aratott, és ezzel megnyerte az alapszakaszt. Ilyen bravúrt előtte csak a phoenixi Paul Westphal tudott felmutatni még 1993-ban.

Thibodeau Johnny “Red” Kerr (1967), Dick Motta (1971) és Phil Jackson (1996) után a negyedik chicagói tréner, aki kiérdemli az év edzőjének járó címet.

Eredmények – NBA, főcsoport-elődöntők
Kelet:
Miami Heat-Boston Celtics 99-90
Az egyik csapat negyedik sikeréig tartó párharc állása: 1-0 a Miami javára.
Nyugat:
Oklahoma City Thunder-Memphis Grizzlies 101-114
Az egyik csapat negyedik sikeréig tartó párharc állása: 1-0 a Memphis javára.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik