Élet-Stílus

Élete legpechesebb reggelén van túl egy férfi

És a Fordja is.

Van olyan, hogy az embernek rosszul indul a napja. A legszebb álmából ébred, bal lábbal kel fel, kiborítja a kávéját.

Egy Calgaryban élő férfinek olyan reggele volt a minap, hogy arra nincsenek jelzők.

A helyi rendőrség hivatalos közleménye szerint ismeretlen tettesek megkíséreltek eltulajdonítani egy parkoló Ford F350-es pickupot (platós teherautót). Nem jutottak messzire: mindössze néhány métert haladtak vele, amikor karamboloztak egy másik gépjárművel. A tettesek sietve elhagyták a helyszínt.

A tulajdonos reggel 7:30 körül észlelte, hogy mi történt, és azonnal riasztotta a hatóságokat. A lopási kísérlet és/vagy a karambol miatt a gyújtás meghibásodott, így a Fordot nem tudta beindítani; ezért otthonában várt a rendőrök kiérkezésére.

Ekkor lopták el másodszor az autót…

… egy nő ugyanis kiszúrta, hogy üresen áll a jármű, és neki valahogy sikerült beindítania a motort. A tulaj észlelte a lopási kísérletet, és egy másik kocsival a nő nyomába eredt. Pillanatokon belül azt kellett látnia, hogy az autótolvaj a havas úton elveszítette az uralmat a kocsi felett, a jármű megcsúszott, és egy közeli ház kocsifelhajtójának csapódott. Azaz a tulaj végignézte, hogy az

aznap másodszor is ellopott kocsijával másodszor is karamboloztak.

És még csak reggel 9 volt.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik