Kultúra

Magyar győzelem, jóember, a Krétakör kapta Európa egyik legfontosabb kulturális díját

A társadalmi és szociális színházi tevékenysége elismeréseképp veheti át márciusban az ECF Princess Margriet Award for Culture díjat, amit a holland hercegnő adott át.

A European Cultural Foundation (Európai Kulturális Alapítvány; ECF) Princess Margriet díját Őfelsége Margit holland hercegnő tiszteletére hozták létre, aki korábban a szervezet elnöke volt és nagy odaadással támogatta a kultúra demokráciában betöltött szerepét. A szervezet minden évben két díjat ítél meg: idén a digitális kultúrával foglalkozó spanyol Medialab-Prado mellett azért nyert a Krétakör, mert innovatív módszerekkel arra törekszenek, hogy minél többen képesek legyenek az őket körülvevő társadalmat komplexen értelmezni és saját érdekeiket érvényesíteni.

„Középiskolákban végzett munkájuk különösen fontos, hiszen olyan fiatalokkal kerülnek kapcsolatba, akiknek így lehetősége nyílik arra, hogy hallassák a hangjukat.” – írja indoklásában az ECF Princess Margriet Award for Culture zsűrije, amelyben olyan neves szakemberek foglalnak helyet, mint Chris Dercon, a londoni Tate Modern igazgatója. A European Cultural Foundation 1954-es alapítása óta a kultúra elkötelezett támogatója, amely saját hitvallása szerint a nyitott, demokratikus és befogadó Európa elengedhetetlen összetevője.

„Az egység, stabilitás és szolidaritás európai eszményei lassan összeomlanak körülöttünk a gazdasági, a környezeti, a társadalmi és demokráciával kapcsolatos krízis súlya alatt. Sürgős változásra van szükségünk Európában, hogy eszményeinket életben tudjuk tartani. A változás gyakran elsőként a helyi közösségek szintjén jelentkezik – ahogy azt idei díjazottaink is igazolják”, mondta Katherine Watson, az ECF igazgatója.

„A díj annak elismerése, hogy jól döntöttünk, amikor 2008-ban profilt váltottunk, és megkezdtük a korábban Európa szerte elismert színházi társulat társadalmi műhellyé való átalakítását. Megérte vállalni a küzdelmet. Bár sosem kételkedtünk abban, hogy jó úton járunk, mindig is hiányzott némi bátorítás, amelyet most megkaptunk”, mondta az elismerésről Schilling Árpád.

Schilling nemzetközileg elismert rendező, rendszeresen dolgozik Európa nagyvárosainak színházaiban. Ebben a közegben nem szokatlan, hogy művészek különböző jótékonysági, társadalmi célú ügyeket támogatnak. Schilling számára ez az ügy, hogy Magyarország élhető ország legyen, ezért alapítványával, a Krétakörrel közösségi és szociális célú projekteket valósít meg.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik