Közélet

Sérelemdíjat fizet a siófoki polgármesternek a helyi Fidesz- és KDNP-elnök

Nőveréssel hozták hírbe és azt állították, fegyelmit kapott az enyingiek felvonulása miatt, de ezt nem tudták igazolni.

Sérelemdíjat kell fizetnie a siófoki KDNP-elnöknek és a volt helyi Fidesz-elnöknek a város polgármestere számára. Tavaly az önkormányzati választási kampányban ugyanis a kormánypárti politikusok „a város lejáratódott, volt rendőrkapitányának” nevezték Lengyel Róbertet, és azt írták róla sajtóközleményben, hogy fegyelmit kapott az enyingi klán 2008-as felvonulása miatt, amit eltitkol. Azt is sugallták, hogy az azóta megválasztott polgármester súlyosan bántalmazott nőket.

Szalai Istvánnak és Démuth Pálnak erkölcsi elégtételt is kell nyújtaniuk azzal, hogy több médiumban tesznek közzé helyreigazító közleményt. Ebből kiderül, hogy az állítólagos fegyelmi büntetésről a sajtóból értesültek, annak nincs bizonyítható valóságalapja, a nőbántalmazás pedig nem Lengyel személyére vonatkozott, arról félreérthetően írtak.

Lengyel a bíróság előtt egyezséget kötött Szalaival és Démuthtal, azt írta: a sérelemdíjat jótékony célra fordítja.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik