Mike Shelton fodrászként dolgozik az észak-karolinai Gastoniában. Kamarian Fox egy kilencéves kisfiú, ugyanabból a városból.
A kissrác először augusztusban, nem sokkal a sulikezdés előtt járt a borbélyüzletben, akkor és ott kezdődött el kettejük rendhagyó barátsága. Beszélgettek egy nagyot, majd Mike egyszer csak tett egy nagylelkű ajánlatot a fiúcskának: ha a következő bizonyítványa tele lesz jó jegyekkel, akkor élete végéig ingyen nyírja majd a haját.
Kamarian szuper jegyekkel zárta a félévet.
Úgyhogy a fiúcska azóta rendszeresen jár a szalonba, Mike felajánlotta, hogy hetente megnyírja őt. Az ABC News riportjából kiderül, hogy a fodrász szerint a negyedikes srác igazi szupersztár, aki amint belép, azonnal feldobja a hangulatot az üzletben.
Mike reméli, hogy más gyerekeket is tud majd motiválni, hogy jobban tanuljanak. A fodrász elmondta: „sosem lehet tudni, nem te leszel-e az a bizonyos szikra egy fiatal életében. Akár az is lehet, hogy elnök lesz belőle. Vagy az az ember, aki megváltoztatja az egész világot”.
Persze a negyedikes fiatalember a jövőben sem ronthat jelentősen a jegyein, különben vége az ingyen nyírásnak.