Közélet

Az EMMI belerokkanna a menekültkvótába

Rétvári járványveszéllyel, Czunyiné felkészületlen pedagógusokkal magyarázza, hogy miért vállalhatatlan a menedékkérők kötelező befogadása.

Az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára szerint az unió kötelező betelepítésre vonatkozó esetleges döntése jogtalan, veszélyes, Magyarország érdekeivel ellentétes lenne, és mind a köznevelésben, mind az egészségügyben és a szociális ellátórendszerben vállalhatatlan erőn felüli terheket jelentene.

Mit hordoznak ezek az emberek?

Rétvári Bence egy budapesti háttérbeszélgetésen elmondta: az egészségügyben a bevándorlók esetleges letelepítése, ellátása egy teljes kórházi kapacitás felépítését, kialakítását igényelné, ami több tízmilliárdos költséget jelentene.

Egy átlagos magyar ember egészségügyi ellátását alapul véve két év alatt kellene annyit költeni a bevándorlókra, mint az idei kórházi adósságrendezés – tette hozzá.

A várható problémák között említette, hogy ezekről az emberekről semmit nem tudnak, azt sem, hogy korábban milyen betegségük volt, mit hordoznak. A járványügyi kockázat tehát jelentősen nőne – összegzett.

A szociális ágazat szintén nincs felkészülve – mondta, kitérve arra, hogy a gyest, gyedet, családtámogatásokat is meg kellene adni ezeknek az embereknek.

Czunyiné: nem beszélnek magyarul

Czunyiné Bertalan Judit köznevelési államtitkár hozzátette: a köznevelésben is veszélyes és kiszámíthatatlan helyzetet idézne elő a menedékkérők kötelező betelepítése. A köznevelésben, ha egy szegednyi ember érkezne, akkor óvatos becslések szerint is több tízezer gyermekkel kellene számolni.

Itt azonban a költségeknél nem lehet szimplán az egy magyar tanulóra eső költségeket figyelembe venni. Előállhat bizonyos esetekben tanteremhiány, speciális módszertanra lenne szükség, tankönyvek kellenének, ezekre pedig nincs szabad forrás a köznevelésben. Problémát jelent az is, hogy a gyermekek közül sokan évek óta nem járnak iskolába tanköteles koruk ellenére, nem beszélnek magyarul, illetve az anyanyelvükön kívül más nyelven.

A magyar tanári kar sem eszközét, sem számát tekintve nincs felkészülve a magyar idegen nyelven történő oktatására.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik