Tudomány

Hatalmas állatklónozó üzemet építenének Kínában

A gyárban kutyát, lovat és szarvasmarhát klónoznának – számol be a Sky News. A 200 millió jüanos (9 milliárd forintos) beruházás mögött egy kínai és egy dél-koreai biotechnikai vállalat áll. A tervek szerint a telepen a klónozó labor mellett egy génbankot is létrehoznának.

A laborban állatok ezreit klónoznák évente. Az itt tenyésztett rendőrkutyákat, versenylovakat, házi- és haszonállatokat piacon értékesítenék. A tervek szerint a működést jövőre kezdenék meg.

A kínai gazdák évek óta nem tudnak elegendő szarvasmarhát tenyészteni. Ennek ellenére már megjelent az az álláspont, hogy a klónozás sem lesz megoldás – mivel az emberek többsége nem akar majd klónozott állatok húsából enni.

Az is kiderült, hogy a telep nem messze lenne attól a helytől, ahol augusztusban egy veszélyes vegyi anyagokkal foglalkozó cég raktára robbant fel.

Kínában komoly felháborodást váltott ki a hír. A kommentelők több alternatív megoldást is kínáltak – például azt, hogy a termékből 10 évig csak a kormány tagjai egyenek, hogy fény derüljön a hús káros hatására.

A dél-koreai vállalat egyik alapítója, Hwang Woo-suk egyébként arról lett híres, hogy 10 évvel ezelőtt komoly áttörést ért el az őssejt-kutatásban. Azonban hamar tudományos-etikai vitába keveredett, melynek során kiderült, komoly szakmai és etikai hibákat követett el.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik