Sport

Pécsi kosár: taggyűlés hétfőn, válságmenedzser érkezhet

Meglehet, hétfőn döntő fordulat következik be a Pécs 2010 női kosárlabdacsapata időtlen idők óta húzódó szappanoperájában. Nyilvánosságra kerülhet a klub tartozásának valós összege.

Fegyverneky Zsófia és Krnjics Szara immár a Soproné, Nagy Bujdosó Nóra a Győr játékosa, a légiósok közül Griffin már távozott, s Alexandria Quigley sem valószínű, hogy marad a Pécs női kosárlabdacsapatánál.

Iványi Dalma még nem döntött, játszik-e a következő idényben, tehát pillanatnyilag a legutóbb a bajnoki döntőben a Sopron ellen 3:2 arányban alulmaradó Pécs 2010 női kosárlabdacsapatának teljes kezdő ötöse eltávozott, vagy legalábbis nem hadra fogható.

Ez azonban e pillanatban a legkisebb probléma. A fő gond a többségi tulajdonos, a Sport, Marketing és Management 2007 Szolgáltató Kft. által az évek során felhalmozott, általuk 135 millió forintra, a város által mintegy 300 millió forintra taksált adósság. Ez döbbenetes összeg, jócskán meghaladja a csapat egyéves költségvetését.

A klub honlapján a napokban megjelent egy olyan bejegyzés, amely szerint különböző magánszemélyek, illetve cégek „összedobtak” hatvanmillió forintot, és – Rózsa Gábor ügyvezető szerint – ezzel meglennének az anyagi feltételek a 2011-2012-es induláshoz, nemcsak az NB I-ben, hanem az Euroligában is, ahol a Pécs 2010 alapító tagnak számít.

„Semminek sincs meg a feltétele. Bár a következő szezon versenykiírása még nem készült el, azt már most bátran kijelenthetem, hogy a 2011-2012-es idényre egyetlen olyan klub sem kap rajtengedélyt, amely tartozik játékosainak. A Pécs úgyszólván valamennyi játékosának adósa kisebb-nagyobb – inkább nagyobb – összeggel, de nehogy azt higgye az olvasó, hogy a baranyaiak ezzel egyedül vannak a női NB I mezőnyében. Naponta érkeznek a feljelentő levelek a játékosoktól, ez idő szerint a Győr, a Szeged, a BSE is tartozik komoly összegekkel,a Szolnok kapitulált, persze amíg nem készült el a kiírás, addig senkit nem is tudunk kizárni.

Ám, ismétlem, az új évadot az adósok biztos, hogy nem kezdhetik el, hacsak ki nem egyenlítik tartozásukat. Egyébként, hogy mennyire elvesztették a realitásérzéküket Pécsen, azt egy e-mail bizonyítja. Ezt május 25-én, tehát szerdán küldte Rózsa Gábor, és ebben jelezte indulási szándékukat az Euroligában. Mintha mi sem történt volna…” – említette Bodnár Péter, a szövetség ügyvezető igazgatója.

Bodnár szerint addig nem várható gyökeres változás, amíg a játékosok nem kizárólag a klubjukkal állnak munkaszerződésben. Jelen állás szerint ugyanis javadalmazásuk döntő részét úgynevezett arculat-átviteli szerződés keretében veszik fel a kosarasok, s ha a szóban forgó reklám- vagy PR-cég nem fizet, akkor az MKOSZ nem képes fellépni vele szemben, jogi eszközei csak a tagszervezettel, tehát a klubot működtető gazdasági társasággal szemben vannak.

Ami az európai kupaporondot illeti: FIBA-döntés van arról, hogy amíg a Pécs nem fizeti korábbi brazil légiósát, Graziane Coelhót, a csapat ki van zárva az átigazolásokból – márpedig ez idő szerint gyakorlatilag nincs csapat.
Páva Zsolt, Pécs megyei jogú város polgármestere a múlt csütörtöki szurkolói ankéton – amelyen a többségi tulajdonos Sport, Marketing és Management 2007 Szolgáltató Kft.-t Gémes Róbert képviselte, s ahol a városvezető mellett Rátgéber László, a csapatot 2007-ig tíz-tíz bajnoki címre és Magyar Kupa-elsőségre vezető mesteredző is megjelent – egyértelművé tette: Rózsa Gábor ügyvezetővel, illetve az ötven százalékos tulajdonossal nem tárgyal, őket nem tekinti hiteles személyeknek, hiszen ők halmozták fel a háromszáz millió adósságot, amelynek mintegy kétharmada a korábbi és jelenlegi játékosok felé fennálló kifizetetlen bér és prémium. Páva azt is sejteni engedte, hogy napokon belül megalakul a csapatot irányító, önkormányzati többségi tulajdonban lévő gazdasági társaság, amelynek élére már ki is szemelte a megfelelő személyt a polgármester.

Honlapunk kiderítette, hogy az illető Göbl Gábor lenne. Göbl komoly tapasztalatokal rendelkező menedzser, aki korábban a soproni NB I-es labdarúgócsapatnak, illetve a Soproni Postás – ugyancsak NB I-es és kupagyőztes – női kosárcsapatnak volt az ügyvezetője, s a magyar női kosárlabda-válogatottnál is sikerrel dolgozott, ugyancsak menedzseri minőségben. Jelenleg önkormányzati képviselő Sopronban – ami némiképp pikáns szituáció, hiszen éppen az örök rivális városából származó üzletember mentené meg a pécsi kosárklubot?

„Nincs még szó arról, hogy elfogadtam volna a felkérést, csak annyi biztos, hogy hétfőn reggel nyolc órára hivatalos vagyok a polgármester úr irodájába” – mondta Göbl. “Csakis egyféle megoldást tartok elképzelhetőnek, nevezetesen azt, hogy a város kifizeti a játékosok felé fennálló tartozást. A becsület ezt kívánja. Azt csak zárójelben jegyzem meg, hogyha évekkel ezelőtt megbíznak a Pécs 2010 gazdasági irányításával, most már olyan konszolidált állapotok uralkodnának a klubnál, mint az MKB-Euroleasing Sopronnál.”

Azt egyébként maga a polgármester is elmondta a Sport24.hu-nak, hogy bármilyen megoldás is szülessen, erkölcsileg tarthatatlan lenne, ha nem fizetnék ki a légiósokat és a magyar kosarasokat.

Mert megoldási változatból van bőven. Az egyik – és legigazságosabb, habár a legköltségesebb – az lenne, hogy önkormányzati pénzből szanálják, vagy ahogy ők mondják, reorganizálják a Pécs 2010 csapatát működtető gazdasági társaságot, természetesen a jelenlegi többségi tulajdonosok nélkül. Ez első menetben 135 millió forintot emésztene fel, tudniillik kifizetnék a játékosokat, ha nem is az utolsó fillérig.

A B-terv az NB I-be teljesen normál körülmények között feljutott Autópark-PVSK csapatának felkarolása lenne, s ebben az esetben csődbe menne a Pécs 2010. Páva szerint méltányosságból ekkor is kifizetnék – legalább részben – a Pécs 2010 pórul járt kosarasait. Ha az önkormányzat az Autópark-PVSK mögé állna, akkor megfelelő légiósokkal versenyképes lehetne a csapat, legalábbis hazai szinten.

Átláthatatlan gazdálkodás
Dr. Halmos Péter, a Pécs 2010 csapatát működtető gazdasági társaságban 0,76 százalékos arányt képviselő „PVSK Női Kosárlabda Utánpótlás Alapítvány” vezetője – lévén ügyvéd – a tények sorolásával kezdi:
„A Sport, Marketing és Management 2007 Szolgáltató Kft. 50 százalékban tulajdonos, Pécs városa 49,24 százalékban, mi pedig a fennmaradó hányad erejéig. Nem árt tudni, hogy kik testesítik meg az ötven százalékos tulajdonost: Rózsa Gábor ügyvezető, Gémes Róbert, Jancsó János társ-ügyvezető, Albert Tamás és két, kevéssé ismert személy. Szeretném eloszlatni azt a városi legendát, miszerint Iványi Dalma is tulajdonos lenne. Nos, az ő neve semmilyen tulajdoni lapon nem szerepel.”
Halmos doktor szerint a Rózsa vezette kft. gazdálkodása teljességgel átláthatatlan, s hogy mennyire „eredményes”, azt maguk Rózsáék is elismerték a legutóbbi taggyűlésen, amikor 300 millióra saccolták az adósság mértékét. A már említett Graziane Coelho mellett az amerikai Nicole Ohlde-nak, Kelli Mazzanténak, a horvát Jela Vidacicnak és ügynökének (csak utóbbiaknak mintegy tízmillió forinttal), a klubot korábban szolgáló magyar játékosoknak, továbbá gyakorlatilag valamennyi beszállítónak tartoznak.
A sportvezető szerint legalább három felszámolási kérelem született a gazdasági társaság ellen. „Elemi erejű a reorganizációs igény. A város nem tekinti partnernek Rózsát és a fent említett személyeket, márpedig az önkormányzati támogatás nélkül – ami korábban évi ötvenmillió forint volt, most csupán húszmillió – életképtelen a klub. A jelenlegi vezetés évek óta ígéretekkel fizet, ami pedig a napokban bejelentett, állítólagos hatvanmilliós támogatást illeti, nos, arról még semmi konkrétummal nem találkoztam. Meg lennék lepve, ha az összeg már befolyt volna. Mindenesetre hétfőn taggyűlés lesz, kíváncsian várom a 2010-es pénzügyi mérleget, amelyet eddig nem volt alkalmam látni” – jelezte Halmos doktor.
Aki ebbéli várakozásával nincs egyedül.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik