Nagyvilág

A kommunisták és a radikális baloldal is támogatja az új portugál kormányt

Negyven évvel a diktatúra vége után Portugáliának először van a kommunisták és a radikális baloldal által támogatott szocialista kormánya, amely ígéretet tett, hogy véget vet a megszorító politikának.

A konzervatív Anibal Cavaco Silva elnök kedden az 54 éves Antonio Costát, a Szocialista Párt vezetőjét volt kénytelen kinevezni kormányfőnek.

Oldalán a görög Szirizához közel álló Baloldali Tömbbel és a Kommunista Párttal Antonio Costa november 10-én megbuktatta Pedro Passos Coelho jobboldali kormányfő kormányát, amely az októberi választások után ismét hivatalba lépett, ám elvesztette abszolút parlamenti többségét.

A választásokon második helyen végzett Szocialista Párt szintén kisebbségi kormányt készül alakítani a két baloldali párt külső támogatásával: ez utóbbiak magában a kormányban nem kérnek helyet, de ígéretet tettek, hogy támogatják az új kabinet politikáját. A baloldalnak együttesen 122 képviselői helye van a 230 fős parlamentben.

Antonio Costa többször is hangoztatta, hogy jövőbeli kormánya a “szocialista programot” veszi alapul, amely tartósan csökkenteni kívánja a deficitet és az adósságot.

A nemzetközi segélyprogram elfogadása után másfél évvel bekövetkezett baloldali fordulat aggodalmakat ébreszt Európában az ország költségvetési kötelezettségvállalásainak betartását illetően.

Antonio Costa elutasítja a bírálatokat, és írásbeli garanciát adott az elnöknek jövőbeli kormányának “stabilitását” és az “európai szabályok betartását” illetően. Határozottan kijelentette, hogy nincs szó az euróövezetből való kilépésről és az adósság újratárgyalásáról.

Tárgyalnia kell azonban a radikális baloldallal olyan, a költségvetési egyensúly szempontjából veszélyes kérdésekről, mint a minimálbér emelése, a nyugdíjak befagyasztásának megszüntetése, illetve a közszféra dolgozóinak bércsökkentésére vonatkozó szabályok visszavonása.

(Time)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik