“Nem vagyok rossz anya. Azért büntettem meg a gyermekemet, mert azt akartam, hogy többet ne hazudjon nekem”
-többek között ezzel védekezett a bíróságon az a nanjingi nő, aki a gyanú szerint ugrálókötéllel és hátvakaróval verte véresre fia hátát. Az esetre sokáig nem derült fény, csak napokkal a verés után, mikor a kilencéves gyerek sebeiről készült fotók felkerültek a kínai közösségi oldalakra és vírusszerűen terjedni kezdtek.
A kínai médiában csak Liként emlegetett asszonyt ezután őrizetbe vették a rendőrök. Li vallomásában elmondta, azért emelt kezet örökbefogadott fiára, mert a gyerek nem lett kész időre a leckéjével és erről hazudott neki. Elárulta, a büntetést nevelő célzattal adta a gyereknek.
“Azt akartam, hogy egy életre megtanulja, hogy hazudni rossz dolog.”
Miután Lit őrizetbe vették, a kisfiút – akit évekkel ezelőtt fogadott örökbe – visszaküldték vérszerinti családjához. A bíró a hathónapos börtönbüntetés kiszabása után azt mondta:
“Teljesen mindegy, hogy ez a nő mennyire szereti gyermekét és mennyire törődik a fiúval, kegyetlenséget követett el. Tettéért pedig vállalnia kell annak következményeit is.”